plüss_Teknős

Sokan lenni a legjobb. Együt lélegezni a tömeggel, figyelni, ahogy mozdulnak a tekintetek, ahogy egyre jobban feszülnek az izmok és a figyelem. Harsány a zöld, világosabb és sötét, kétféle nép, kétféle szín, de egy a cél, hogy talán egy kicsit világos és sötét zöldnek is jobb legyen. Sokan ülnek olyan drótszamarakon, hogy saccolni sem merném az árát, de ahogy így körülnézek, jópár lakás, kocsi, nyaralás kitelne a rengeteg fém árából. Zöldek, minden, sisakban, kesztyűben, az egyik srácon térdvédő is van, mintha valami veszélyes vizekre eveznénk, holott csak gurulunk egyet a városban. Sokan vagyunk, egyre többen, talán sosem volt még itt együtt ennyi ember, békésen legalábbis biztos nem.
Nincs anyázás, nincsenek trágár szavak, senki nem mond le, senki nem áruló vagy akármelyik náció bérence. Csak állunk türelmesen, és várjuk, hogy fél öt legyen, és aztán egy kicsit azt hihessük, hogy miénk a város és hogy holnaptól majd minden más meg kicsit jobb lesz és nem vasalnak ki bennünket egy sima jobbkezes kanyarban, csak mert meztelencsigák vagyunk az autókhoz képest.
A kivasalásról jut eszembe, éppen tegnap láttam egy bácsit, akit elgázoltak, és itt feküdt a cégtől nem messze a zebra mellett, mert kétszer három sávon kell átvágni, és a két lámpaváltás között van ugyan egy tíz másodperces időszak, mikor nagy sietve át lehet kocogni, de tényleg sietni kell, mert aztán vált a lámpa és jönnek a gépek, nincs megállás. És aztán jött a bácsi, meg a néni, és azt hitték, hogy mivel őszbe hajlott már a fejük is meg a koruk is, akkor majd az autók talán lassabban jönnek, meg a sofőrök türelmesebbek lesznek és nem lépnek olyan hevesen a gázra, de a lámpa váltott, és heves és türelmetlen sofőrök jöttek és elgázolták a bácsit, aki felrepült a szélvédőre, és aztán legurult róla, a földre zuhant, koppant a feje a betonon. A szélvédő meg benyomódott a súlya alatt és a biztonsági üveg olyan lett, mintha sűrűn beszőtte volna egy pók. És mentőt hívtak, és rongyot tettek a bácsi feje alá, meg valami kendőt a homlokára, szorítsa rá, hogy csillapodjon a vérzés, míg a mentők ideérnek. A néninek nem esett baja, csak állt remegve a kocsi mellett, a sofőr meg kiszállt, és csak nézte, hogy ő a lámpát figyelte és neki zöldje volt, és fogalma sincs, hogy mikor és hogyan került elé a bácsi, meg a néni, még szerencse, hgy neki nem esett baja. És a kocsisor meg, ami ebben a fél percben is úgy feltorlódott már, hogy ellógott az előző lámpáig, ők meg lassan, tágra nyílt szemekkel elkezdtek elaraszolni a helyszín mellett, nézték, hogy mi a helyzet, és örültek, hogy nem velük esett meg és nem kell itt ácsorogni, amíg a rendőrök meg a mentők kiérnek, és hogy nem kell százezret fizetni a betört szélvédő miatt, meg bíróságra járni, hogy akkor ki is volt a hibás, és hogy ötven helyett hatvanöttel, az még nem igazi gyorshajtás, az még csak enyhe túllépése a sebességnek, és nem láttam, hogy leléptek elém, meg amúgy is, nekem zöld volt a lámpa, és ha ötvennel mentem volna, sem tudtam vona megállni.
Araszol tova a sor szépen, hátrébb, akik még nem látják, hogy mi trötént, csak dühöngeni kezdenek, hogy melyik szerencsétlen nézett el valamit már megint. Befuta  rendőr, meg a  mentő is visít már valahol hátrébb. Én meg láttam eleget - megállni nem mertem, hiszen már csaka  földön fekvő bácsit meg a remegő nénit láttam, szépen átkeltem a zöldön, megvártam a másik zöldet is, amit egyébként nem szoktam, és leballagtam a metróba.
Nem a gyalogosokért voltunk sokan, nem is a biciklisekért voltunk sokan, hanem azért, hogy aki gyalogol, meg aki biciklizik, meg aki motorozik, hogy mindegyik lény ember végül, a volán mögött meg a motoron, meg az ifában meg a béemvében is... És mindenkinek szép, ápolt középső ujja meg válogatott szókincse van a maga igazának védelmében. Csak figyelni nem figyel senki, a gyalogosra, a biciklisre, a babakocsit tolóra, a kutyát sétáltatóra sem. Sem ők egymásra - hányszor látok bunkó bicikliseket, egyirányú utcában, szembe a forgalommal. Vagy a Szentendrei úton láttam már kispapát, a középső járdaszigeten - elöl-hátul négy sáv - hogy várja a rést, mikor áttolhatja a kocsit a gyerekkel gyorsan. Meg kutyásokat - és bár nincs autóm, de nem nézném jó szemmel, hogy lehugyozza valakinek a bolonyéz korcsa a frissen mosott kocsit. Vagy hogy odaszarik a kutya a kerék alá. Nem kellett volna behúzni a kéziféket..
Sokan lenni jó - nézni, ahogy azért egy-egy napra képes összefogni ez a sokféle ember, és hogy éppen az segíti fel a másikat, aki tegnap még elküldte az annyába, hogy nem látsz, te seggfej...? Mennyien voltunk - órákat tülekedtünk az Astorián, meg az Alagút végénél. De összefogtunk - és megmutattuk, hogy nyomorogni békésen meg mosolyogva is lehet - és ha nem is könnyebb semmi, de nem kell mindenáron a gyomorfekély.