A kezem az ölemben, igyekszem nem babrálni a körmömet, sem mellette a repedezett, száraz bőrkéket. Egyáltalán, igyekszem az asztal alatt tartani a kezem, mert még jómúltkor letört a körmöm bóling közben, és azóta kétszer is lerágtam, és nem nőtt ki még, és elég hülyén néz ki, hogy minden körmöm megvan, csak az az egy nincs. Szóval csak fogom egyik kezemmel a másikat, szorongok picit. Nem vagyok valóban ideges, mert akkor izzadna a tenyerem - valahogy higgadt bírok maradni, én sem vártam volna ezt magamtól.
Tanultam pszihológiát, nem teszem keresztbe a karom, kihúzom magam a székben, nem kaparom az arcom, és igyekszem nem széles mozdulatokkal gesztikulálni, mert nem illik. Halkan nevetek csak, már amikor nem éppen a köhögést igyekszem elfojtani, nem vagyok még a legjobban, na. Muszáj jó benyomást keltenem, mert azért mégis jó lenne, ha...
Ő, velem szemben, mosolyog, kedvesen kérdezget, minden érdekli. Hogy milyen filmet láttam utoljára? Nem egy ismert film, meg már nyolc éves, de a főszereplő - ja, ő is látta egy másik filmben, nagyon nagyot alakított, valami gyereket, szuper az a film, ha tudom, nézzem meg, tetszeni fog. Suli? Hogy miért ezt választottam? Tetszett, de kevés voltam oda, na. Nem sajnálom, csak most a pénzt, hogy fizetnem kell, szép évek voltak. A családról beszélünk, szépeket mondok a tesómról (közben várom, hogy leszakadjon a mennyezet), szeretettel beszélek a szüleimről, mert tényleg szeretem őket, ők meg egymást, és ettől mindenkinek nagyon jó. Beszélünk a munkájáról, hogy sok, és hogy sokszor fárasztó, hogy időnként nagy a hajtás, és hogy alig látszanak ki a feladatokból, de azért megoldható minden, csak idő kérédse.
Jól esne valami ital, mert nagyon kapar a torkom, de nem merem megkérdezni, hogy kaphatok-e, ő meg nem kérdez, hogy nem innék-e valamit. Kicsit fáradtnak tűnik a szeme, jó is, hogy nem később találkoztunk, nem biztos, hogy ilyen jó hangulatban ellennénk egymással, meg biztos sietősebb lenne akkor az egész.
Az ablakon besüt a nap, kint hideg volt, erős szél, a hajam már nem tart, kis kócosan léptem be, nem lehettem valami meggyőző.. Átkoztam magam, hogy miért aznap reggel mostam hajat, és nem előző nap este, meg hogy a világos alapozóval kentem be a szám mellett a pattanást, nem a sötétebbel, ez még látszik is... A másik nadrágomat kellett volna felvennem, ez nem is annyira elegáns, lehettem volna csinosabb, na. De ezen kár töprengeni, meg már itt ülünk, úgyis mindegy, meg azzal nyugtatom magam, hogy nem a ruha teszi.. És hogy eddig is elfogadtak így, nem-kicsípve, akkor legyen már jó most is ez.
Kedves mosolya van, de látom a szemén, hogy méreget, egyfolytában gondolkozik valamin, engem figyel, de máshol jár. Kérdez, hallja a válaszom, kérdez tovább, beszélgetünk. Én is kérdezek ezt-azt, utólag lényegtelennek tűnő apróságokat. Sok mondatomon veszem észre, hogy hát-tal kezdem, nem kéne, erre legközelebb figyelnem kell. Miközben beszélek, a tárgyakat figyelem, a nagy finomkodásban elkalandozom, koncentrálj, nézz a szemébe, figyeld a szavait, a gesztusait, a mosolyát. Azt hiszem, kedvesnek tart, mert nem beszélnénk ennyit, ha nem érdekelném..
Halkan kordul a gyomrom, igyekszem úgy helyezkedni, hogy ne görnyedjek össze, de ne is szabaduljon ki hang - az kéne még, hogy itt ülünk, nekem meg megkordul a gyomrom, nem egyszer égtem így a suliban, hogy két sorral fentebb kezdtek el vihogni a nagyelőadóban, hogy ez a te hasad volt, baszki? Az enyém ám, mert elaludtam, a reggelim meg még a büfé tulajdonát képezi, baszki. De ez most nem az a hely, ahol megkordulhat az ember gyomra, ennek most tétje van, nem is kevés. De hiába az emelkedett pillanat, a biológia csak visszarántja az embert a valóságba, a földre, a mindennapokba és hasonló közhelyekbe. A hasamra szorítom a kezem, talán kordában bírom tartani az utánpótlást teljes joggal követelő belsőségeket. Halkan köhögök, ettől talán a gyomorkorgás is elmúlik, remélem, nem hallatszott, hogy ez most nem teljesen igazi köhögés volt, hanem csak amolyan leplező.. Mint a filmekben, mikor valaki oson, és a zajt leplezi, vagy hasonlók.
Még néhány kedves, udvarias kérdés, kézfogás, mosoly. Azt hiszem, jó vagyok, de nem lehetek benne biztos, nem múlik semmi azon, hogy most mit érzek.. Nem tudom, mit kellene éreznem, na.
Midenképpen értesítjük, vagy személyesen én, vagy majd a kolléganő jelentkezni fog, igen, nemleges válasz esetén is. Igazán köszöni, hogy eljöttem, szép napot, viszlát.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.