Csak hagytam, hogy kényezteteve érezzem magam, hogy figyeljem, csukott szemmel, csak a bőrömmel, hogy hogyan dolgozik a lestrapált pórusok mezején a két fürge kéz. Kenegetett hűvös ápolókkal, aztán masszírozott lágy balzsamokkal, úgy éreztem, hogy ezer ujja van, és beborítja az ujj-erdő az arcom. A szemem, az orcák, az orrom, az ajkaim, mind kellemesen ellazulva, néha csípett, néha fájt a nyomás, de jó volt csak lenni, becsukott szemekkel, és nem sokadszorra végignézni a bőröm és az ujjaim csatáját, egy-egy jókorára dagadt pattanás felügyeleti jogáért.
Nem, nincs allergiám, és nem szedek gyógyszereket sem, hormont pláne nem, még csak az kéne. Sok rossz fogam van, meg lesz is még, mert odébb van, hogy felszívjam magam lélekben és pénztárcában, és azt mondjam, semmi nem számít, csak egészség legyen, és tessék szépen rendbetenni a fogsorom. Szóval, az még egy hosszú, és kalandos, vérrel és könnyekkel áztatott történet lesz, mikor én elmerészkedek akárcsak abba az utcába is, ahol utoljára fogorvosnál jártam.
Igen, eszek édességet, sokat, és későn és némi bűntudattal, de aztán kerékpárral megyek dolgozni, és azzal vígasztalom magam, hogy napi negyven perc gurulással már tettem valamit, ha nem is a kilók, de a saját eltunyulásom ellen. Igen, eszek fűszereset, mert a fokhagyma meg a bors az Isten ajándéka, és meglehet, hogy arcom elcsúfítója, de akkor sem tudnék mekis kaját enni nap mint nap. Az más kérdés, hogy időnként meg tudok veszni érte, és arra az éhségre csak a zsírban tocsogó amerikai műanyag a méltó válasz, de szerencsére nem fordul elő túlságosan gyakran. Ma is, hős voltam, meg mellesleg kiküldetésben a legközelebbi másoldába, és ott baktattam el a bohócbaba mellett a sültkrumpliszagban - amit mindenféle gyorséttermektől függetlenül, bárhol, bármikor, bármekkora mennyiségben, és a legkisebb bánkódás nélkül el tudok fogyasztani - szóval vittem a frissen fénymásolt motyót, és még csak nem is néztem a krumpliszagú fogyasztási szentély irányába (vállveregetés).
Áradt az arcomra a gőz, kellemesen, melegen, puhán, éreztem, ahogy lazul fel a bőröm, kiskoromban volt ilyen utoljára, mikor láztól kóválygó fejjel kamillatea fölé kellett hajolni, törölköző alatt, és amúgy is fuldokoltam az orromban meg a torkomban felgyűlt váladéktól, nem hogy még a forró gőzben szuszogjak. Nem éreztem, hogy bármit is segített volna, de mindenhol azt olvasni, hogy jót tesz, másrészt kicsi is voltam még és nem kötöttem bele minden apró, nyilvánvalóan mindenki más számára jelentéktelen semmiségbe, ahogy mostanában. A gőz után szadizás, kendőkkel, meg tűvel, azt hittem, a vékony lányka nemes egyszerűséggel letöri, és a kukába hajítja az orrom - tulajdonképpen nem egy szép darab, de meg is gyötörte rendesen. Megszurkálta az arcom, nyomta innen, erőltette onnan, aztán kellemesen hűvös permetet fújt rám, amire azt mondta, csípni fog, de nem volt rosszabb, mintha csak vizet permetezett volna szederjes arctájékaimra.
Húsz percet üldögéltem, zárásként, egy fehér maszkban, nézegettem magam a tükörben, hogy mi lesz ebből. Nem tudtam, hogy reagál majd a bőröm ennyi, elvileg jó dologra, amiben eddig nem volt része. A maszk lemosása után azért látszott, hogy nem felhőtlen a boldogság, hogy kicsit sok volt ez a bő kétórás strapa, de azért hősiesen helytálltunk, a bőröm is, meg én is. Mondjuk jobban örültem volna, ha a számla láttán sikerül kicsit jobban elsápadnom, de annál jobban irritált volt a frissen kezelt bőr, szóval csak tudomásul vettem, hogy ez ennyi - nem vigasztalt, hogy megérdemlem, meg az egy másik cég - de ezen is túl kellett esni, épp elég vén kecske vagyok már, meg sok szempontból a koromtól függetlenül késő bánat ez a kezelés.
Ő is eljött, végignézte, elégedetten forgatta a fejem, hogy jó lesz, szép lett, higgyem el - elszaladtam pisilni, és a tükör azért lehetett volna homályosabb, vagy kevésbé kontrasztos, vagy csak a fényerőt meg a színegyensúlyt állíthatták volna olyanra, hogy ne legyen a rám visszanéző arcon ennyire domináns a piros szín. De holnapra elmúlik, azt mondták. Meg hogy ne piszkáljam, és hogy jobb lesz, higgyem el.
Hidd el, jobb lesz. Hidd el, jobb lesz. Megpróbálom. Alszom.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.