Szóval, kesztyű, polármellény, nagy levegő, irány a gyár. Na jó, talán mégsem gyár, de a meló. Tegnap jobb idő volt, de csak tizenegyre mentem, és ma is lesz olyan jó meleg talán, mint tegnap, bár azt írták volt, hogy záporok várhatók, várhatnának is, mert nincs kedvem vízibiciklizni, na. Volt már benne részem ebben az értelemben, lefelé az Istenhegyi úton, csak úgy zúdultunk, az eső meg a nyakunkba, de jóleső, meleg eső volt, a tavaszi alkalom ellenére is. Ma ne legyen, ma csak napsütés legyen, mint ahogy van is, csak érjek már ki ebből a szűk utcából, mert ide szinte sosem süt be a nap - vagy csak én nem voltam eddig itthon sosem?
Nekilendülök, kievickélek a két ajtón, csak egyszer akadok fenn, és akkor sem csattan nagyot a kormány, megy ez. Leparkírozok a gangon, zárak sorban, külső kapu, fő a biztonság. Aztán vállamra kapom az alig tizenöt kilós retikülöcskét - kinek kistáska, kinek bicikli - és elinulok a lépcsőn. Csúcsparám, hogy egyszer ellépem valamelyik fokot, és akkorát esek, hogy öröm lesz nézni, és maga alá temet ez a kedves vasdarab. De jógyerek ő, kedvesen simul a kezembe és kicsit keményen a vállamra - de erős vagyok, lecipelem. Kilépek a kapun, a szomszéd bababolt eladói ontják a korai órára való tekintettel a füstöt, mint a gyárkémény - most a korai óra, aztán tízórai, aztán ebéd, aztán ebéd utáni, aztán koraesti aztán búcsúcigi, mindig van alkalom, most épp a reggel. Nem tudok dohányozni, meg sóher vagyok és sajnálnám rá a plnzt, de maga a szertartás nagyon tetszik, szeretem ezt a szívjunk-el-egy-cigit-ceremóniát.
/kerekpar.jpg)
Most azonban kapom magam, csipesz a nadrágra, nyeregbe, hejj..! Hűvös a menetszél (haha, annyira gyorsan azért nem megyek ám), jól tettem, hogy húztam termót is a pulcsi alá. Zenelejátszó a fülben, kellemes dallamok, jobb a hangulatom, ha cincog valami a tekerés közben. tudom, veszélyes így közlekedni, mert nem hallok annyira jól - de annyira azért nem hangos a kedves zenekar, mert szeretem a jó zenét, de nem attól jó, hogy hangos, hanem hogy hallom. Ez elég.Keresztutcák, egyirányúak jobbról, balról, látom a meglepetést a gépkocsivezetők arcán, mikor, bár meztelencsiga vagyok az ő dobozukhoz képest - de belemegyek a kereszteződésbe, ha én vagyok a jobbkéz, mert erősebb nem vagyok, de azért valamennyire tudom, mi a szabály. Azért figyelek, mert ők nem mindig figyelnek rám - bizalmi elv ide vagy oda, jobb nem beugrani a járgányuk alá.
Gurultunk meg fagyiztunk egy jót otthon is, rövidke volt a túra, de csupa ismerős helyen - csak kapkodtam a fejem, hogy milyen házak nőttek ki a földből, mások eltűntek, megint mások két-három szintesre híztak, meg kanárisárgák vagy budizöldek lettek, micsoda átalakulás. Ahol fák álltak korábban, ott most kiskertet látni, ahol gizgaz nőtt, ott most pázsit van, korábbi foghíj-telkeken paloták állnak, fajtiszta kutyusok, gyermekjátékok. Ott is sütött a nap, még melegünk is volt talán, de aztán, mikor leültünk kicsit, elég hamar éreztük, hűvös még a tavasz.
Kiérek a napra, jól esik, ahogy érzem, hogy már ereje van a sugaraknak. Itt a házak is elfogynak kicsit, több a zöld, néhány fa is álldogál már az út szélén, kicsit megdőlve, ahogy elnyomja őket a házak közé beszoruló és felerősödő szél. Elérem a hídlábat, átgurulok az árnyék-sávon, tovább-tovább, már félúton vagyok. Nagy a sürgés a reggeli sietségben türelmetlen arcok a volán mögött, illetve a buszmegállókban. Balra kifordulok az utcából, innen már látszik az iroda. Nem mondom, hogy szeretek ide járni, sokkal inkább az tölt el jó érzéssel, hogy van hova mennem. Nem mondom, hogy szükség van rám - mert mindenki pótolható - de van mit tennem, és egy-két napig megrekednénak a dolgok, ha nem lennék. Aztán jönne valaki más, aki megtanulja, amit most én tudok.
Mondanám, hogy a hajamba kap a szél, de nem kap, mert szigorú copfba fogtam. Ha nem a város forgatagában lennék, akkor lehet, hogy kibontanám, hogy borzoljon össze kicsit, de most sem hely, sem idő nincs ilyen szentimentális dolgokra. Még néhány méter, és ott vagyok - az a nullaegész háromtized lóerő, amit nagyjából reprezentálni tudok, nagy örömmel tapossa a pedálokat, felszabadultan, befordulok a kapun, le a garázsba, sálálá, itt vagyok.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.