plüss_Teknős

És felvillanak a fények, és megrezdül a membrán, és dübörögni kezd minden, az épület, a pohár a kezemben, a tüdőm a mellkasomban - elborít a ragyogás, elolvadok a lézerek kereszttüzében. És elragad a basszus, csak a dübörgés van - elsodor a zene, árad a falakból, a padlóból, a plafonból, jobbról, balról, mindenhonnan, nem marad semmi, nem maradok én sem, senki sem, hiába vagyunk annyi ezren bezsúfolva ide ebbe a csarnokba - nem marad semmi, csak a zene van. Csak a buli van, a fény, a ritmus, a tánc. Annyira vártuk, annyit jöttünk, szerveztünk, telefonáltunk, pakoltunk, utaztunk, fizettünk, osztottunk-szoroztunk, hogy minden meglegyen, minden kocka a helyére kerüljön, és mikor majd itt állunk, úgy állhassunk itt, ahogy azt most tesszük - senki, semmi nem számít, csak ez a néhány fejvesztett, hajszolva ugyan, de elért, megkaparintott óra. Mikor nem kell munkára, nem kell stresszre, családra, barátokra, ellenségekre, képmutatókra gondolni, nem érdekes, ki az irigy, ki a szemforgató - ki a kedves, ki az őszinte, aki mellettem áll és vállon vereget - senki és semmi nem számít, csak önmagunk, hogy jól érezzük magunkat, hogy együtt rezdüljünk a zenével, együtt ragyogjunk a fénnyel, együtt dübörögjünk a basszussal. Csak a buli van, ebben a pár órában véget ér a világ.
Minden percben van mit nézni, állandóan változik a helyszín, a fények, a színpad, a zene. Rózsaszín gömböket vált zölden felvillanó lézer, aztán kékbe borul minden és egy, az ember csonjáig hatoló narrátor hangja köszönt, beleremegnek a falak, sokan sikoltanak - tenném én is, de csak állok, földbe gyökerezett lábbal, csak ámulok, hogy micsoda technika, micsoda hangerő - mi pénz és munka van ebben, hogy itt, most a velőmbe hatolóan felmorajlik a csarnok. Pazar díszlet, szökőkutak, fénycsóvák, konfetti-eső, lézerjáték mindenféle színben - a rengeteg lámpa, az izgő-mozgó alkzatok, amik a planfonról lógnak - azt sem tudom, mit nézzek, hová figyeljek. Táncosok jönnek, csillogó ruhában, tekergőznek az egyik pillanatban, aztán katonásan menetelnek, majd alakzatot formálnak, aztán fröcskölik a szökőkutak vizét, majd eltűnnek valahol a díszletben. Tüzijáték villan, egyszer függönyként, aztán emberek ereszkednek alá valahonnan, és ahogy a zene vált, fénycsóvák törnek elő belőlük, ahogy ott lógnak széttárt karral, mintha ők maguk lennének a nap. Vagy csak csillagok, mindenesetre szikrákba burkolózva lógnak, aztán a zene megint vált, a fényük kialszik, és a másik oldalon, egy valószerűtlenül nagy kivetítőn villanak képek, színes alakok, tekergőző vonalak, világosabb-sötétebb sávok, egy ismeretlen grafikus vagy látványtervező kósza ötletei, amit most mindenki láthat.
Meleg van ugyan, de van levegő. Egy stadionnyi ember mozog, lélegzik együtt a zenével - mindig más, mindig több, változatosabb, egy vokál, egy újabb dob, egy újabb effekt lép be, mások elhalnak, és csak árad a zene, egy percre sem áll meg. Táncolunk, néha csak topogunk, máskor egészen eufórikus, ahogy visz a ritmus, amikor nem lehet megállni, nem lehet csak mozdulatlanul nézni, hanem muszáj követni a zenét, táncolni, izzadtan, kifulladásig, míg csak levegőnk van. Annyi ember, nem mind szép látvány - sokan vannak egészen készen - nem is látnak, nem is vagyok biztos abban, hogy hallják a zenét, illetve hogy ezt a zenét hallják - a lényeg az, hogy mi jól vagyunk, és hogy eddig sem kellett, és ezután sem kell - részemről - semmi ahhoz, hogy a buli buli legyen, hogy a parádé reggelig tartson, és hogy csak ugráljunk, ahogy a zene visz. Tiszta vagyok, és igen, elfáradok reggel négy-öt felé, és semmi rossz nincs ebben, azt hiszem - meg abban sem, hogy reggel én hazamegyek aludni, és nem délig ugrálok, és aztán akár estig visznek mindenféle szerek. Táncolunk, iszunk üdítőket - alkohol pont, hogy nem hiányzik ilyenkor - aztán táncolunk még, aztán kibunyózzuk magunkat a klotyóra, aztán meg vissza a tömegbe, és a megpiszkált vállak szétnyílnak és utat engednek és nem forgatja senki a szemét, hogy hovamészparszt.
Sokan voltunk, annyi ember, együtt, és igen, lehet cukkolni, hogy fehérben - én nem érzem cikinek, de megkaptam már ezért is, ami kijár. Rokkoncertre meg zépébe sem mehet akármiben az ember, néztek már ki engem kék farmerben a metálhámmer-sátorból, meg zsebes gatyában hevenyről - de sebaj, ez egy ilyen bicikli.
Hatalmas buli volt, talán az eddigi legnagyobb. Nem a legjobb, ez igaz, de gondoljatok, amit akartok, akkor is jó buli volt. Csak a buli miatt nem érte meg - ez igaz. De felejthetetlen élmény volt, mindenképpen az egyik legnagyob buli.