plüss_Teknős

Megint valami nyavalygós írás? Na, nem, nincs kedvem most kedvetlennek lenni, akkor sem, ha minden ugyanolyan, mint egyébként. Vagy legalábbis egy fikarcnyival sem rosszabb. És itt ülünk az irodában megint, már azt se, tudom, hogy ma van-e vagy holnap, mert a munka szempontjából nem számít. Csak valahogy úgy megy minden, és bár hanyagnak érzem magam, én sem törődöm kevésbé másokkal, mint amennyire őket nem érdeklem én. És ezért talán nem is kell kényelmetlenül éreznem magam, és csak azokat a pozitív, vidám hangokat kell hallanom, amik azt mondják, a jóra figyeljek és azokra, akik jók és figyelnek rám. Van párom, aki szeret, és aki az egész világ előtt boldogan szeret, a nagy karjában elveszek, és ettől jó, hogy kicsi vagyok és gyenge és ő nagy és erős. Van munkám, ahol köszönnek nekem előre, és lecsesznek ugyan, ha elrontottam valamit, de segítenek megoldani és a maguk módján még fel is köszöntöttek, lett is nagy kacagás.
És összejárunk munka után és tudunk beszélni másról is, mint a munkáról. És vannak barátok, akik ezer éve mellettem állnak, és meghallgatnak és visszakérdeznek, és a kérdésük őszinte, nem csak arra való, hogy elteljen az a pár óra, amit együtt töltünk, csak telne már gyorsabban kicsit. És együtt nevetünk és együtt sírunk és a szemembe mondják, ha nem értenek egyet és én is megmondhatom, hogy nincs igazuk, és nem sértődik meg senki. És van családom, messze ugyan, de hazavárnak, és fáradtan is csúsztatnak egy mosolyt, és felhívnak, és ha már otthon vagyok, szánnak rám időt.
Annyit savanyogtam meg savanygok elmúlt dolgokon, hogy sokszor elfelejtem, hogy van egy csomó dolog, ami jó. Hogy van, aki megbízik bennem, és akiben én is bízhatok, van, aki érdeklődik felőlem és válaszol, ha én is kérdezek. Hogy van kivel inni este, ünnepelni, bulizni menni, főzni egyet este, csetelni napközben, van, akivel ebédelhetek, van, akivel hazasétálhatok, játszhatok, akitől egy falat kaját, egy finom kávét kérhetek, akihez tanácsért mehetek, akivel versenghetek és aki legyőz, de vállon vereget. Szalonnát sütünk, énekelünk a kocsiban, rokkot meg tuctuct hallgatunk, piszkos kézzel eszünk és egy pokrócon hengergőzünk, aki csak odafér.
Jó nekem, süt a nap, a hegyeket nézhetem egész nap, zenét hallgathatok, jó könyvek várnak otthon, puha párnán alszunk, szorosan összebújva, szeretjük egymást.
Sokkal többen nem szeretnek, mint igen. Sokkal többen semmibe vesznek, mint amennyien figyelnek rám. Sokkal többeknek az agyára megyek, mint amennyit szórakoztat a szeleburdiságom. Sokkal többen elfordultak tőlem, mint akikkel megmaradtunk egymásnak. Sokkal több kompromisszumot kötök mások miatt, mint amennyit ők hajlandóak értem. Olyanokba kapaszkodom, akiknek nem számít, hogy vagyok-e vagy mi van. Olyanokra áldozom az időm, akik a velem töltött időt valóban pazarlásnak érzik. Ott akarok megfelelni, ahol nincs rám szükség, ahol nincs szükség arra, hogy megfeleljek. Azt akarom bizonyítani, megmagyarázni, amiről gőzöm sincs. Csak duma-duma, mintha figyelnének rám. Kudarc kudarc után.
Nem magyarázkodom, nem magyarázok, nem okoskodom.
Türelem. Összetartás. Mosoly. A jóra koncentrálok.