/sor.jpeg)
Beállok a sorba, edzettebbnek kellene lennem, a tanulmányi osztály előtt is mindig tülekedni kell, és már hányadik éve, és a helyzet nem javul sehogy sem, mert mindig jönnek az újak, akiket mostmár "kicsiknek" hívunk, pedig aztán két-három éve még mi is csak pislogtunk, nyakunkat behúzva, hogy hova kerültünk, te jó ég. És beálltunk szépen, és nem hőbörögtünk, ha a nagyok elénk álltak, meg ha az orrunk előőt ért véget az ügyfélfogadás, majd holnap gyertek vissza, kiscsókák, mára enyi volt. Pedig addigra már alig láttunk az ácsorgástól, meg az üvegtetőn dőlt be a napfény és ennek megfelelően a hangulat hamar 50fok környékére forrósodott, de mi álltunk hősiesen, mert ügyintézni kell, és valaki a törisek közül azt hallotta, hogy a múlt hétre le kellett volna adni valami papírt, és aki nem tette, azt nyilvánosan és rituálisan elégetik egy máglyán az épület előtt, de az a minimum, hogy még előtte be kell fizetni énNemTudomMennyi késedelmi díjat csekken, és kérvényezni, és hajbókolni, és bemenni a tanár fogadóórájára is, meg aláírást gyűjteni az alaszkai fókák megmentéséért, és akkor esetleg van lehetőség arra, hogy eltekintsünk a kicsapatástól, a le nem adott papíros miatt. Szóval, kemény az élet, na.
De itt mégiscsak emberibbek a körülmények - legalább 50fok nincs, kellemesen huzatos a csarnok, csak az a ciki, hogy a huzat a hajléktalanok felől tart az alacsonyabb légnyomású utazóközönség felé, és ez jelen állapotomban elég érzékenyen érint. Van vagy harminc pénztár, nagy összegben fogadnék, hogy egyiket-másikat sosem láttam még nyitva, csak alibiből vannak a csarnokban, mert egyébként nagyon tágas, már-már szellős maradt volna a belső tér. Koszos függönyök lógnak a barátságtalan zárva-feliratok hátterében, meg egy-két nyitvatartási idő -tól-ig, bár kétlem, hogy lenne bármi igazságtartalma ezeknek a tábláknak, ugyanis az egyik intervallumba beleesnénk éppen, de semmi életet nem látok a fülke kis mikrokozmoszában.
Kígyózik a sor, egyhén zöldes-lilás arcok elöl, a végefelé még türelmes kezdők, nem tudják még, mi várja őket. Elöl többgyermekes család, idős néni, külföldi pár, tanítónéni diákcsoporttal - szép az élet, péntek van mindenkinek. Beállok én is, nincs más választásom, minden héten megfogadom, hogy veszek előre jegyet, meg hogy következő hónaptól járok inkább busszal (bár az meg araszol a dugóban reggel) vagy hogy beköltözöm az egyik híd alá, vagy a nagy kari gépterembe, vagy valami gazdag nyugdíjashoz, de legalábbis beházasodom a céghez egy arcképesért, mert én ezt a cirkuszt nem csinálom még egyszer. Kaját kellett volna vennem, nem lesz rá idő, mert gyrosra most nem marad pénzem, meg vehettem volna fel még egy pulcsit, mert nincs éppen melegem (nosztalgikus fényben kezd tündökölni a tanulmányi osztály kazán-melege, de én is érzem a túlzást a képben).
Lépésben haladunk, kis lépés ez nekünk, kicsi a cégnek is, milliárdos a hiány ebben az évben is. A néni átrakatta a jegyét, a járat nevét nem tudja, de ami fél háromkor megy és megáll Rétszilason, igen, az lesz az, kedveském, arra adjon egy helyjegyet. Aztán belebonyolódunk a diákcsoport kedvezményeinek dzsungelébe, hogy ha egy diák kedvezménye x%, akkor "n" diák kedvezménye plusz az őket kisérő pedagógusok számának négyzete osztva az őket köztisztviselőként megillető kedvezmények köbgyökével, az hány menetjegyből hány %? Ja, és nem jár olyan, hogy akkor a résztvevők száma szorozva a megtett kilométerek legnagyobb közös osztójával, és ennyi darab ingyen jegy..? Na, azért sikerül áthidalni ezt a problémát, és következik a legsúlyosabb, ami már a nemzetközi diplomácia körébe tartozik, ugyanis a fiatal pár angolul beszél, a fülkelakó meg magyarul is csak annyit, hogy tessék, és hogy itt a visszajáró, és hogy "az ott nem áll meg". Kéz-láb, fejcsóválás, a kolléga hangosan megismétli az általa bűvösnek, ellenállhatatlannak és multi-internacionálisan elfogadott-érthetőnek gondolt "hova kérik a jegyet" kérdést, mintha nagyothallókkal beszélne, nem érti, hogy a hangerő nem segít át a nyelvi nehézségeken. Aztán előkerül egy fecni, hogy akkor hova is kéne a jegy, ja, mér' nem ezt mondták. Ja, hogy két jegy kell. Az összeg a zsebszámológép számlapján villan, a fiatalok kotornak egy darabig, a visszajáró aprót csak besöprik a zsebbe, azt már meg sem merik kérdezni (minek is tennék) hogy hova szálljanak, melyik jármű megy arra.. Majd valami térképen csak kibogarásszák, szegénykéim.
Haladunk, mi csigalassan, a percek peregnek, számolok, hogy mekkora sprint kell majd a végén, de azért csak megúszom, ennyi motyóval nem esne a legjobban még futni is egyet a végén, ráadásul lemerevedtek már a nemlétező izmaim ebben az ácsorgásban.
Na, megvan a jegy. A helyzetem tiszta, magyarul beszélek, és tudom hova megyek, és hogy milyen kedvezmény illet meg, és hogy két nap múlva vissza is óhajtok jönni, óh, megvan az áhított papírdarab. Sietős léptek a járműhöz, felkászálódom, hely alig, azért bepréselem magam egy, a legkevésbé sem szimpatikus hölgy mellé, akiről utóbb kiderül, hogy némileg hónaljszagú, de legalább nem kell ácsorognom majdnem másfél órán át. Könyvet veszek elő, nem szeretem, mondhatni rühellem az útitársnak álcázott barát-adagokat, a mézesmázas, udvariaskodós "még ezt elmesélem" embereket, akiket aztán úgysem látok, vagy csak nem akarok látni többet. Ez még nem a zenelejátszók kora, itt még a nyomtatott irodalom apró, elavult zárványába menekülök, jól is esik kicsit belebambulni a könyv nyújtotta messzi világba.
Várunk, gyűlünk, egyre sűrűbb a tömeg, egyre családiasabb a hangulat, már ha annak tekinthetjük, hogy lassan vadidegen emberek kénytelenek egynás ölébe ülni, hogy mindenki felférjen - mert ez már régen nem az elférésről szól. De már nincs sok hátra, zárodnak az ajtók, kérem, vigyázzunk, aztán végre meglendülünk, erőlködve és lassan, de lakott területen belül ne vitézkedjünk, sok a baleset amúgy is. Néhányan ablakot nyitnak, hűs menetszél csap be ránk, de legalább egy kis friss levegő jut a pilledt tömegnek. Gyorsulunk, kint szalad a kép, megyünk, megyek, végre, haza.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.