Sms-ek jönnek-mennek, rövid hívások, merre vagytok, mikor jöttök, mit vesztek fel, ki jön még, hol találkozunk. Nekem még dolgom van, egy barátnőmmel találkozom, elsietek, tudom, hogy erre most nem feltétlenül alkalmas az idő. De nőnek bennem a fenntartások, fogy a kedvem, feszült vagyok, gondolatokkal tele, pedig lelkesnek kellene lennem csupán, mert hétvége van, it's party time..
Összekapom magam, egyelőre csak játszósban, elviharzom. Bágyadtan pislogok a villamoson, menni nincs kedvem, csak ottlenni, de még vagy fél óra, míg megérkezem. Halkan cincog a zene a fülemben, azért várom már, hogy lássam a csajokat. Odaérek, beszélgetünk, ki mti dolgozik, merre jár, mit csinál, pasikkal mi a helyzet, a suli hogy áll, áll-e valahogy, panaszkodunk, lelkesedünk, beszélgetünk, jókat nevetünk, kicsit felvidulok én is.
Nem aludtam jól és eleget sem és figyelembe véve, hogy a ma éjszaka kimarad, nem vagyok túl lelkes. Aztán mennünk kell, még összeszedjük a lányt, aki fodrász-kozmetikusnál, átváltozott, bennem nőnek a komplexusok. Csak a hajam volt tizennégyezer a múltkor is, aztán reggelre már nem tartott semmit.. Ekkor én arra gondolok, hogy én még egész életemben összesen nem költöttem fodrászra tizennégyezret; anyám, meg szobatársam vágta a hajam, ami csúcsidőmben majdnem a fenekemig ért, és igénytelen pondrónak érzem magam, mert a mai bulira is megmosni vagyok csupán hajlandó az egész loboncot, és teszem hozzá, több mint egy éve nem voltam fodrásznál, megint.. Sminkelni nem tudok, ha a szemem ki van húzva, akkor ott már legalább egy esküvő a láthatáron, neki meg a smink is négyezer, a csillámot ráadásul kétszer kellett felkenni, mert a hajszárító lefújta az első adagot.
Lapítok, nincs csini ruhám, semmi particucc, csak valami jobb gatya meg felső, mindegy, milyen, mert itt ki nem tűnhetek. Késő van már, úgy volt, hogy még megyünk egy sráchoz, bifórozni, de nem maradt idő, így is, amíg elhozzák a másik havert, egyedül maradok otthon, készüljek már. Mire visszajönnek, megfürödtem, hajam megszárítva, siralmasan nézek ki, illetve nincs különbség egy kedd délután és a mostani szombat este között, ami a külsőmet illeti, nem tudok élni, na.
Kocsiba be, ablakot fel, mert süvít kinn a viharos szél, irány a parti, majdnem tizenegy óra van.. A házban már megy a zene, dübörög, rázza a lelkem. A társaság is jól összejött, vagyunk vagy harmincan, lehet, még többen is, mert biztos jópáran ülnek az emeleten, mint a múltkor. Mindenki szép, mindenkin látszik, hogy a ruhája új és drága volt, és hogy roppant büszke arra, hogy a kis top is ötszámjegyű áron lett az övé..
A lányokon smink van, nem ki vannak festve, ez kérlek, smink. A hajuk nem belőve, ez kérlek, frizura, háromra mentem a fodrászhoz, azt hittem sosem végzünk. Illatfelhők, libbenő copfok, tincsek, villanó hatalmas szemek, fehéren csillogó fogak, halk kacajok, menjünk ki, szívjunk el egy cigit. Kinn áll a füst a garázsban, a kabátok a pingpongasztalon halmokban, a füstöt vágni lehet. Az asztalon kis dobozokban szendvicsek, mellette italok, ásványvíz, energia, némi szesz, de ez másodlagos ebben a buliban.
Köhögök, beteg vagyok egy hete, némileg javultam ugyan, de csak nem az igazi. Kabátban állok, mellettem igazán szép lány-lények szívják a cigiket, megközelíthetetlenek, fenségesek, igaz, üresek is, de nem ez számít.
/ties(1).jpg)
Benn, a zenében ugrálni, ez megnyugtat kicsit, vagy inkább kikapcsol. Annyira hangos lesz a dübörgés a benti viszonylag kis térben, hogy elnyel minden szót, minden más hangot. Szeretem az enegriát, a lendületet, ami ebből árad, hogy a basszus a lelkemet kirázza, hogy a mélyládák előtt a fogam összekoccan, és hogy érzem a tüdőmet a mellkasomban. Szeretek táncolni, ahogy visz az ütem, jól érzem magam, így egyben a zenével, ilyenkor nem figyelek arra sem, hgy ezek a tündérlányok merre szállnak, nem számít, hogy mennyire szépek és mennyire mások, vagy hogy én mennyire vagyok más. Elugrálok ebben a közegben is, meg a szigeten a sárban is, meg alszom franciaágyban, meg a sátorban a földön is és lehet felőlem lágy zongora és gitár, vagy 160bpm is, szeretem, mindenféle zenét. Szeretek hatalmas csarnokokban eggyé olvadni tízezer emberrel, a dübörgéssel, a sikítással, a lézerrel, a stroboszkóppal. Szeretek szabadtéren, szemerkélő esőben nosztalgiával gondolni elmúlt szerelmekre, miközben gitárok pengenek. De itt most nincs gitár, csak a basszus van, csak a dob meg a basszus, a lelkemben dübörög, tiszta vagyok, mégis szállok, száguldom, élvezem a zenét. Néha leülük, iszom valami szörpöt, néha táncolok még, aztán nézem, ahogy jönnek-mennek a szépek, a sikeresek, akiknek bejött az élet.
Eltelik egy óra, kettő, már én sem tudom, mióta vagyunk itt, csak azt érzem, hogy egyre rövidebb a táncos lelkesedés, egyre nagyobbakat pislogok. A buli három körül fordul át, mikor én már kezdek végtelenül fáradni, többekben ekkor üt be a következő kör, nem ismerem az érzést, nem szeretem a szemüket nézni, igaz, nem bántanak, csak kizökkenteni nem szabad őket, mindenki szeret.
Hazavisz a kedves, felkísér, álmos vagyok. Megölel, aztán visszamegy, húzza a hangulat, a szédület, a zene. Én kihullok a ruhákból, iszonyú büdös mindenem a bagótól, a mosógépen hagyok mindent. Eldőlök az ágyon, kis gubóként süllyedek, csak aludni, aludni végre, zuhanni kezdek, egyre lejjeb. Még egy sms érkezik, hogy visszaért, jó bulit, írom, aztán csak alszom, öt óra lassan, félig meghaltam, de alszom, végre, alszom.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.