Eltelt a nap, jöttünk-mentünk, bár volt, akinek nagyon kellett volna jönnie, de még egy sms-t sem bírt küldeni, hogy mi volt este, amiért elúszott az egész másnap. Hogy az aznap másnap volt, ahhoz nem fér kétség, de attól még nem kellett volna az életjellel koraestig várni. Elcseszte az egész verőfényes napot, a hiábavaló várakozás. Mert mire jött az infó, mindegy volt már. De volt hova menni, és azért ötösben is elég jól eltelt a délután, két kerékpárral, illetve három pizzával gyarapodva, kedélyes kólázgatások, meg nagy nevetések, eltelt a nap. Aztán araszolás a Fogarasin, de elég jól visszaértünk - meg oda is utána. Korábbra ígértük magunkat, belátom, meg ott volt a szemekben a halovány lesajnálat, hogy "ti laktok a legközelebb, aztán két órával később bírtok mégiscsak odaérni", sebaj, a lényeg, hogy megérkeztünk. Mindenki mosolygós, azért csak várták már az estét, ha nehezen is jött össze, de itt vagyunk, és csak ez számít. Viszki, tekila, de elég sokan vagyunk rá, így csak nevetős, de nem ittas senki. Ketten mennek, ketten jönnek, vagyunk kb. tizen, közös emlékek, élmények, meg a kivel-mizujs-éppen, szépen haladunk a sorban. Igen, nagyon jól eltelt ez a két hét, meleg volt, szépen lebarnultunk, csak a tenger volt hideg - mi meg irigykedtünk csendben itthon, de együtt örülünk veletek. Igen, megyek melózni majd, nem tudom, milyen lesz, örülök, hogy találtam, kíváncsi vagyok, remélem, beválik, nincs is messze.
/koktel.gif)
Meló, meg hajtasz még arra a csajra? Igen, akit a múltkor meséltél - ja, hogy azóta már másik? Sebaj, csak összejöjjön már valami. Ne nyűgj annyit a munkán, senkinek nem a legjobb, anyu is sokat panaszkodik, hidd el, kevesen vannak, akik örömből járnak dolgozni. Igen, a héten sem vettem lottót, majd egyszer veszünk közösen, aztán a nyereményt meg szétdobjuk, és megveszem a sulit kilóra.Nasik járnak körbe, finom lett a süti, valóban nem néz ki a legjobban, de nem az a lényeg, hanem hogy finom, barátok között vagyunk, és igazán kedves, hogy csináltad, nekem nagyon ízlik. Legközelebb meg majd a tészta is felmegy jó magasra, múltkor nekem sem sikerült - ami már csak azért is ciki volt, mert ajándékba kellett volna a süti, aztán csak a nagy égés lett, de a lényeg már hetekkel korábban elhagzott - nem szégyen az, ha valaki nem tud főzni.
Vaku villan, jaj, engem ne, most ne, még ne, ne már, nem akarom - én meg nem erőltetem, megszoktam már az elutasítást. Itt-ott érződik a hideg nem-akarok-veled-mitkezdeni, én meg nem erőlködöm. Feszült vagyok belül, de annyira én is tudok képmutatni, hogy mosolyogjak és kínáljam a mandarint. Ami fogy is szépen, ennek örülök, féltem, hogy még ezzel sem aratok sikert.
Régi képek kerülnek elő, nézzük, nevetünk, egyik-másik eléggé fáj, de minek mondjam, ez is a múlt, hozzád tartozik, nem igaz? Aztán olyan is van néhány, amin már én is szerepelek, ettől jobban érzem magam, bár tényleg csak pár kép. Ismerősek a helyek, az arcok, azért lassan belecsúszom én is a körbe, de nagy a lemaradás, és nem tudok sokmident pótolni már. Hatalmas kacajok, nézd, itt még szemüvegben, ott még szakállal, milyen kövér volt, milyen hülyén nézett ki vörös hajjal, milyen barnák voltunk, milyen részegek, milyen marhák. Igen, ezek a képek az én gépemmel készültek, miért nem szóltál, hogy kell, na majd elviszem pendrájvon, legközelebb odaadom.
A fiúk időnként kivonulnak dohányozni, röhögnek kinn, jó hallgatni az öblös kacajokat, a hahotákat, ahogy csak ő tud nevetni, hogy mindenki másnak is muszáj, akkor is, ha nem hallotta a poént. Szeretem az ilyen embereket, akikből árad az őszinte jókedv, és húzzák magukkal a többieket is. De van itt, aki néha kacag, mert azt kell, a képeken meg erővel széthúzott száj, mesterkélten villanó mosoly, üres tekintet. Együtt a társaság, ez a lényeg, nem finnyogok.
Lassan mennünk kell, látom a szemeden, ahogy türelmetlenné válsz, hiszen ígértük magunkat tovább, és tényleg kezd késő lenni. Taxit hívunk, lemegyünk, elköszönések - van, aki szeretettel ölel, van, aki közömbösen puszit ad, azért jó volt így is. Gyorsan átérünk, de odaát már nyugi van, táncolunk kicsit, későn érkeztünk, a józanabbja már hazament, az ittasabbak még kitartanak, de fáradtak már. Kellemes a zene, ismerősök is vannak, bár nem pont azok, akikre számítottunk. Iszunk egyet, táncolunk, de hamar elfogy a társaság és a lelkesedés is, indulunk haza.
Fogjuk egymás kezét, jó volt itt is, ott is, fáradtan, de elégedetten dőlünk le, igen, ebből az estéből nem lehetett és nem is kellett többet kihozni. Elvoltunk, elvoltam. Felemás érzésekkel szuszogok, hiszen minden rendben volt. Rossz, hogy nem látok a kétkedő szemek mögé, a korábban kedves arcok mögött a gondolatokba. Hogy nem tudom, mikor és mi törött el, amitől nem vagyok biztos abban, hogy barátok között voltam. De hiszen mosolyogtunk, együtt nevettünk, koccintottunk, nem? Akkor meg mit parázol.
Alszom, fáradt vagyok már ezeken agyalni, hónapok óta agyalok rajta, és jobb lett bármi is? A világon semmi. Jól telt az este. Jó éjt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.