Csak a csönd van, töprengek, megint egy csalódás, megint olyanokban, akik, ha nem is a barátaim, meg pláne nem a családom (mert előszeretettel éreztetik, hogy "ki vagyok én itt"), de attól még közel vagyunk/voltunk, vagy akkor mégsem?
Én nem vagyok jó testvér, de azért talán egy tábla csokit mégis odanyomok a testvérem orra alá, ha szülinapja van. Legfejjebb cinikus megjegyzéseket teszek, mert valóban nem vagyunk jó testvérek.
De nem is köszönhetünk egymásnak pár pofonon kívül semmit.
- Sütök egy tortát magamnak a szülinapomra.
- Jó, én meg hozok rá pár szem meggyet, és akkor mondjuk azt, hogy a tortát tőlem kapod ajándékba.
- Csinálok egy szülinapi bulit, megszervezem, kifizetem.
- Jó, én meghívlak egy sörre, meg elhívom pár haveromat. És akkor mondjuk azt, hogy a bulit tőlem kapod ajándékba.
- Vettem egy gatyát, de nincs rajta gomb.
- Jó, akkor adok egy gombot, és mondjuk, hogy a nadrág az én ajándékom.
- Vettem egy házat, de nem tudok ott lakni.
- Jó, akkor Te csak fizetgesd - neked úgyis mindegy - mi meg majd lakunk benne, hogy ne legyen gond. De mivel kicsi a falu, mondjuk, hogy a mi házunk. Tudod, a pletykák.
- Valamiért haragszotok rám? Rosszat mondtam?
- Nem. Igazán ne vedd magadra azt sem, hogy hónapok óta nem beszélünk - veletek - és hogy a névnapodra egy sms-t sem bírtunk írni. Ez nem személyeskedés, mi minden "barátunkkal" ilyenek vagyunk. Hidd el, igazán szeretünk Téged. Komolyan.
Tudom, ne parázzak. Minek is? Túlreagálom, igaz? Meg ne beszéljünk róla, mert erről nincs mit beszélni, mert ők ilyenek, igaz? És hagyjuk is őket, mert minden rendben van így. Mert ők ilyenek. És mi megvagyunk, jól vagyunk, köszönjük szépen, elmúltak a gondok, a rossz napok. És ne írjak ilyeneket, mert nem szép dolog hangoztatni, és a világ és az illetékesek tudomására hozni, hogy bántó, ahogy viselkednek, ugye? Mert akkor őszinte lennék, és bizony kellemetlen kérdéseket kellene megválaszolni, és nem kapnék mást, csak vállak vonogatását, és szemek forgatását és kínos csöndeket, és aztán a kocsiban azt, hogy ez durva volt és nem kellett volna. Ugye, mennyivel egyszerűbb lapítani, mint szar a gazban, és úgy tenni, mintha mekkora jófej lenne mindenki..? Csak kanalazni a levest, puszi mikor jövünk, és puszi, mikor végre elhúzzuk a belünket a családi fészekből, a valaha volt otthonból, ami már soha nem lesz az többé, mert nem lehetek olyan szívtelen, hogy valaha is arra az aljas és számító gondolatra vetemedjek, hogy az lehetne az én otthonom is. Soha nem lehet az. Mert ezt nem teheted, érted? Nem teheted ezt. Soha.
Miért nagyobb ciki azt mondani, hogy nincs miről beszélnünk, ergó hagyjuk egymást a fenébe, mint játszani hétről hétre ezt az álságos játékot, hogy mindenki mekkora baromi szeretetben él, és könnyesen összeborulva a másik kezünkkel az ingünk alatt szorngatni a megvetés késeit? Miért nem lehet azt mondani, hogy tavaly ekkor és ekkor szemetek voltatok, és valami eltört, és azóta nem tudunk barátként tekinteni rátok? Hogy utáljuk, ahogy éltek, amik vagytok, hogy nem tudunk miről beszélni, és akkor minek erőltetni ezt a jó testvér és jó család vagyunk-dolgot?
Tudod, én nem vagyok olyan, hogy lenyeljem, ami bánt. A régi barátnők mindegyikével voltunk rosszban is, igen. Mert megmondták, hogy híztam, hogy csúnyább az arcom, mint tavaly, és hogy nem kellett volna még ennyire olcsón sem megvennem ezt a gatyát, mert nem áll jól. És megmondták, ha valami nem tetszett, és megbeszéltük. Vagy összevesztünk, aztán néhány nap alatt mindenkinek kiszellőzött a feje, leültünk, és vihogtunk egy tea fölött a saját hülyeségünkön. És jobb lett, minden - attól, hogy nagy levegőt mertünk venni, és megmondani, hogy ez vagy az gáz. És a pasik is, megmondhatták, hogy ne vegyem fel többet ezt vagy azt a felsőt, és ne használjam többet azt a parfümöt, és hogy nem kedvelik igazán valamelyik általam remeknek vélt barátnőmet, és így nem erőltettük a közös bulikat. És mégis, éveken át tartó kapcsolatok voltak, pedig ki mertük nyitni a szánkat, nem csak csitítottuk a másikat, hogy "erről tán nem kéne velük beszélni, nehogy megsértsd őket, értem..?" És meg lehetett beszélni azt is, hogy ne legyenek felesleges gesztusok, és sokadik idétlen bögre szülinapi ajándéknak.. Hanem akkor hagyjuk ezt az ajándékozósdit, mert elég lehet egy telefonhívás vagy egy jó kávé valahol. És nem a szervezés tüzében, a legnagyobb lelkesedést összetörni azzal, hogy akkor a torta azért az én ajándékom, mert hoztam bele sütőport. Nekem nem megy úgy tenni, mintha ez rendben lenne így. Mert nincs rendben, rohadtul nincs rendben, és mit finomkodunk egymással, hogy nem beszélünk ezekről a dolgokról, ha azt a nyilvánvalóan bántó dolgot, hogy úgy készülök a testvérem szülinapjára, hogy sehogy, ezt meg nevetve(!) ki lehet mondnani, mintha valami jó kis vicc lenne, semmi több.
Ők ilyenek? Valóban ilyenek lennének? Felhívtak a szülinapodon, emlékszel? Aznap. Ketten. Őt nem hívták, és tavaly két hónapos késéssel köszöntötték fel. Pedig ő családtag, testvér. Amit annyira szeretünk hangsúlyozni, hogy ők mennyire jó testvérek. Az exével, tudod, soha(!) nem fordult elő, hogy ne köszöntötték volna meg neve vagy születése napján. De azért ne legyek már ilyen, igaz? Hiszen ők ilyenek. És ez nem a személyem ellen szól. Szerinted, ha én megengedném magamnak azt az aljas, szarházi merészséget, hogy akármelyiküket elfelejtem(?) köszönteni, mekkora balhé lenne belőle? Meg sértődés? Ja, hogy semekkora. Mert mégis ki a búbánatos fenét érdekel az én szánalmas kis sms-em, vagy a spórolt pénzemen vett ajándékom..? Na ugye. És akkor ez is rendben van így? És ne törődjek ezzel se, igaz? Vagy ha ő, a testvér beállítana egy névnapon vagy szülinapom akár csak virág nélkül?
Eddig csak ellenem irányult a kirekesztés, hogy levegőnek néznek. Azt hittem, azért, mert fiatal vagyok, mert új vagyok a családban, mert nem bizonyítottam még, hogy méltó vagyok arra, hogy befogadjanak maguk közé. De évek telnek el lassan, mégsem kerültem bejjebb egy lépéssel sem, sőt. Mostmár ő is kívül kerülni látszik a körön, holott ő családtag, közös vér, és sokkal de sokkal többet köszönhetnek neki, mint bárkinek. És ez a hála, harminc évesen. A nagy-nagy büdös semmi.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.