plüss_Teknős

Azt gondolod, hogy tudod, hogy mit gondolok - de nem tudhatod, mikor magam sem tudom, hogy mit kellene, hogy gondoljak - mert a gondolat szabadsága nem az, hogy gondoljak, amit akarok, hanem hogy azt gondoljam, ami mindenki szerint helyes, és ne gondoljak semmi olyanra, amit nem illik gondolni egy adott helyzetben.
Gondolkodom, de nincsen végső konklúzió, nincsen záró gondolat, nincsen a világon semmi sem, csak újabb gondolatok, egyik a másikból gyűrűzik, és mire elmondanám, hogy mire gondoltam, addigra továbbgondolom, és nem is biztos, hogy azt mondom, amit gondolok, holott Te azt gondolod, hogy én most éppen azt gondolom, amit mondok, és nem pedig valami egészen mást.
De mindek mondok bármit is, ha éppen nem azt gondolom, és mindek van véleményem valamiről, ha holnap már máshogy gondolom, és miért hallgatok meg újabb és újabb, az én gondolataimat befolyásoló gondolatokat, hogy aztán csak egyik gondolat ellentmondóbb legyen, mint a másik..
Tudom, gondoljak, amit akarok, a mondókámat meg tartsam meg magamnak, és jobb lenne, ha nem is gondolkodnék sem ezen, sem semmin, és pláne nem osztanám meg a sületlenségeimet senkivel, és gondolnék arra, hogy megvan a baja mindenkinek, mit kell rajta ennyit gondolkodni.
Azt gondolod, hogy gonosz vagyok és haragszol rám, mert másnak látsz, mint ami voltam, és haragszol magadra, hogy haragszol rám, mert más vagyok, mint régen - és én haragszom magamra, hogy megváltoztam és haragszom rád, mert látod a változást és nem hunysz szemet felette. Én haragszom, hogy haragszol, mert ennek nem kellene így lennie, és azt gondolom, hogy nagyon elromlottak a dolgaink, amiben Te egyetértesz ugyan, de azt gondolod, hogy túl késő bármit is tenni, és hogy nem rajtad múlt - és haragszol, mert én sem teszek semmit, mert én is haragszom, mert én is úgy érzem, hogy nem rajtam múlt, és hogy valóban, lehet, hogy késő kicsit bármit is tenni, mert semmi nem lesz már olyan, mint régen volt. Igen, ezt gondolom, és haragszom, hogy ezt gondolom, és haragszom, hogy valahol Te is tudod, de nem hiszed, hogy semmi nem lesz már ugyanolyan, és hogy valami eltörött, és hogy rajtunk múlt, de elsiklottunk felette, és most csak állunk a hidegben messze, mindentől - és egyikőnk sem nyújtja a kezét nagy haragjában, hanem csak ülünk, gondolkozunk és magunkban futjuk a köröket és dédelgetjük a haragot, és körbe-körbe megy a világ, minden nap, minden hét ugyanolyan, minden gondolat ugyanoda lyukad ki, minden beszélgetésünk ugyanarról szól és nincs más, csak a csalódottság, a félreértések, harag - mert azt hisszük, hogy mindent tudunk, és haragszunk a világra és egymásra és úgy egyáltalán, mert lehet, hogy nem is tudunk - és ami még szomorúbb - nem is akarunk tudni mostanában már egymásról semmit, azon kívül, hogy igen, végre becsuktuk magunk után az ajtót.
Néha azt hiszem, hogy tudom, hogy mit gondolsz, és azt gondolom, hogy ismerlek, és hogy ha haragszol is, attól még egy helyre tartozunk. De nem tudom, hogy mit gondoljak, ha nem mondhatom el, hogy haragszom, és nem tudom, hogy haragudjak-e, mert nem gondolhatom azt, amit akarok.. Akarjak-e gondolni bármit is? Haragudjak-e bármiért, amit gondolsz? Gondolsz bármit is? Haragszol? Akarsz egyáltalán valamit?
És én?