plüss_Teknős

Majd lesz valahogy, ez viszi előre a világot, mert olyan nincs, hogy ne lenne sehogy, akkor meg majdcsak lesz valahogy. Majd leszünk is meg együtt is, meg veszünk is meg eszünk is, majd lesz kedvünk, majd lesz diplomám, majd lesz pénzem, majd lesz türelmem, majd nézem, majd látom, majd kigondolom, majd átgondolom, majd a tükörbe nézek és majdcsak befogom, és majdcsak jobb lesz egyszer, és majdcsak megoldódik minden, és lesz hova menni, és lesz hova leülni, és lesz, aki elém rak egy csésze teát, és nem issza fel előlem az enyémet, és lesz majd miről beszélnünk, vagy ha nem, akkor majd csak ülünk és hallgatjuk a csöndet, és rágódunk a ki nem mondott kérdéseken, a ki sem gondolt válaszokon. Majd megyünk, majd nézünk, majd ülünk, és mesélünk, és ti hallgattok feszülten, nem erre készültem, nem ide jöttem, nem ezt akartam, a sok ostobasággal magamra maradtam, de majd jobb lesz minden - nekem elhiheted. Majd szép lesz minden megint, meg jóban leszünk, meg nagyokat nevetünk szakállas vicceken és megint úgy teszünk majd, hogy egyetlenek legyünk egymásnak, és bárki másnak, de addig csak a majd van, meg hogy majdcsak lesz valahogy. Ezen áll most minden, és akkor erre a lapra teszek én is - a majdra, meg arra, hogy mindig lesz, aki nyújtja a kezét, mint ahogy mindig van, aki tartja a markát, és talál egy másikat, aki csak néz nagy szemekkel, nemet mondani nem mer, a szavát fel nem emeli, csak nézi, ahogy átlépnek rajta, ahogy a fejét a mellére hajtja, és nem kérdez, nem ágál, csak hagyja, hogy a sok majd meg mégnem a porba nyomja az arcát, neki mindegy, egyre megy.
Majdcsak lesz valahogy, majd találkozunk, majd nevetünk, majd dolgozunk, majd keresünk, majd spórolunk, majd elverjük, majd beosztjuk, majd félretesszük, majd befektetjük - majdcsak lesz valahogy, addig is, majdcsak lesz belőlem is már valami, majdcsak viszem én is valamire, ha máshova nem, akkor a nagy hátizsákot a szoba, a kerület, a város, az ország túlsó végébe, majdcsak magamba szállok, majdcsak tisztábban látok, majdcsak lesz valahogy.
Majd elmosogatok, majd kivasalok, majd kialszom magam és akkor majd jobban tudok mosolyogni, és majd hosszabban integetek a busznál, és majd nem felejtem el meglocsolni a virágokat, majd bemegyek az iskolába, majd a könyvtárba is talán - aztán majdcsak lesz valami a sulival is, meg majdcsak lesz nagy, egekbe ívelő karrierem, meg majdcsak viszem valamire én is, csak vinném már, nem igaz? Majd lesz jogsim, aztán akkor majd nem leszek röhej tárgya tán - hogy azért meg lehet élni úgy is, hogy hónap végén az utolsó forintokat nem benzinre költöm el - bár, ha jogsim lenne, akkor majdcsak szereznék egy kocsit is, és ha kocsi van, akkor majd valamilyen úton-módon csak jutna benzinre is, és majd csak megoldanám.
Majdcsak felnövök én is, ebbe a nagy-komoly, felelősséggel vastagon átitatott világba, ahol csak az számít, ami majd eljön egyszer, és jobb lesz minden, addig meg majd csak lesz valahogy, ketyeg az óra, nincs idő agyalni, tenni kell, menni kell, lenni kell, be kell vállalni, és aztán majdcsak lesz valahogy. Majd este lesz, majd álmodom, majd jópofát vágok - vagy megpróbálom - majd behunyom a szemem, ölbe ejtem a kezem, majd megpróbálok hinni abban, hogy a dolgok igenis változnak, majdcsak jobb lesz, majdcsak más lesz, majd csak - és ez az, hogy csak majd lesz más, én meg most vagyok - de majdcsak minden más lesz és én is majdcsak valahogy.