plüss_Teknős

Sosemvolt lakótelepek kopott tízemeletesei között éltünk, nőttünk, mint a gomba, a cipőnk szakadt volt és piszkos és egy hétig jártunk ugyanabban a nadrágban, legalább a nadrágunk márkás volt, akinek a cipője is, na az volt a nagykirály, és azonnal anyázott, ha valaki a lábára lépett, hogy a cipőm, figyljélmároda. A házak nagyok voltak, a lépcsőházak koszosak, mindegyik ugyanolyan, lepattogott festékkel, kiégett lámpákkal, falon elnyomott cigicsikkekkel, rengetek firkával, hogy ki kit szeret, kinek azannyát, ki hülye - na persze, hogy aki elolvassa. A lámpák halvány fénnyel égtek, a lépcsők porosak, a fenekünk is retkes volt sok ücsörgéstől, fázott a derekunk, fázott a fenekünk, csipás volt a szemünk és úgy ennénk egy kis szotyit legalább, de nincs senkinél egy kis apró, hogy legalább azt tudnánk venni.
Világmegváltottunk és gúnyoltuk a járókelőket, a nagyorrút, a púposat, a vörös hajút, a szakadt kabátost, aki egy szatyrot cipelt, azt azért, aki kettőt, azt azért. Aki smárolt a csajával, azt azért, akinek a gyereke visított a kocsiban, azt azért. Fújoltunk, ha épp láttuk, ahogy egy kutya a dolgát végzi, vagy ha valaki az orrát túrta. Egymás hegyén-hátán éltük a mindennapokat, a suliban töltött délelőttök elfolytak, nem is emlékszem rá, hogy lettem volna hetedikes vagy hatodikas. Annyira emlékszem, hogy hatodikban eltört a csuklóm tesiórán, és hogy akkor télen volt egy macskánk, aki imádott a gipszen üldögélni, és nézelődött, ahogy hurcoltam körbe a lakásban. Aztán tavasszal lepasszoltuk a nagymamának vidékre. Hetedikben meg négyes lettem matekból meg töriből talán..? Nem tudom, igaz sem volt, soha nem voltam tizenkét éves. Álmos voltam, meg kimerült meg nem értettem meg a körülöttem levő világot - aztán valahogy elmúltak ezek az idők, és mégegyszer annyi idő múlva álmos vagyok és kimerült, és nem értem a körülöttem zajló-nyüzsgő világot.
Visszaértem sehova, ahol voltam is meg nem is.
Az asztalom nem koszos és nincs kitömve rajzórára való kacatokkal - bár ez sem igaz, mert egy csomó filctoll lapul a fiókban, ami - mivel nem alkoholos, nem kell senkinek. Egy csomó papír van elém-körém halmozva - ez a suliban is megvolt, akkor is azt kellett hinnem, hogy mindegyik mennyire fontos, és most is - borzasztó fontos - egyik egetverőbb, mint a másik - ha elrontom, akkor pakolhatok is és ballaghatok haza, mint ma is annyian, akiknek nem jött be ez a hétfő. A cipőm nem szakadt és nem is koszos - de nem is járok benne szinte, hiszen alig gyalogolunk, itt a metró, itt a busz, a lift, az autó - a futáshoz egy cipő, hétvégére, túrázni, nyárra, télre, esőbe, terepre - fele ennyi idősen összesen nem volt ennyi cuccom, mint most - ellepnek, nem férek tőlük, megfojt, hogy annyi van, hogy nincs hova tennem, hogy kettőt máshova rakok, és máris rendetlenség van megint, pedig a héten újítottunk be egy fiókos szekrénykét - mióta terveztük már - hogy egy kis rendszert vigyen a tárgyak kuszaságába.
Vakarom az orrom, csavarom a hajam, és csak bámulok most is, akkor is, azóta is, és pörög minden körülöttem és felkap és a semmibe hajít az örvény, és kicsi kis koszos manó vagyok, a világ zajos forgatagában, bambulok.
Térdig érő avarban járnék, amit néhány perc csak akkora halomba rakni, hogy utána a padtámláról lehessen seggest ugrani a kupacba, és csak szállnak a levelek, és zörögnek és némelyik nedves és ősz-szaguk van, bogarak másznak a levelek nyelén, és kis csigák vannak a kupac alján. Szeretnék úgy jönni reggel, ahogy a suliba mentünk - hogy rúgtuk magunk előtt a leveleket, ha szárazak voltak, magasra szálltak, a hajunkba potyogtak, a táskába, zsebbe, szálltak a levelek, a nadrágunk térdig piszkos-poros lett tőlük, nem győztük tisztogatni, mit szól majd az osztályfőnök. 
Mit szól majd a főnök, hogy renitens módon ma is farmerban jöttem, holott még csak hét eleje van...  Hullanak a levelek és jóféle ősz szag volt ma reggel, csípett a hideg. Olyan régen volt, hogy suliba mentem. Könnyű voltam, felelőtlen súlytalan. Olyan régen volt a tegnap reggel, napsütés, csípős szél. Meg a ma reggel is. Olyan messze van a holnap is. Süt majd a nap, meg hűvös lesz és sietek majd a metróba. Hullik az avar - belebújnék, lepjen el, a sok sárga, zörgő levél.