/domboldal.jpg)
Üldögéltünk, beszélgettünk, nyár volt, jólesett. Akkoriban azt hittük, hogy miénk a világ, nem volt semmink, csak időnként egy kis zsebpénz, amiből fagyit vettünk, meg NógrádiRopit, mert nincs is annál jobb. Azóta jártam a gyárban Salgótarjántól nem messze, és egy szem házikó az egész, ahol addig nyavajogtunk, míg megkóstolhattuk a nyers ropitésztát is, ami úgy megy a gépbe, minha nagy vastag tésztahajszálakat fésülnénk copfba, valahol még talán fényképem is van.. A kimeneti oldalon meg a kész ropi, zacsiba, dobozba, kész is.Szerettem azokat a semmittevős nyárestéket, egyszer csak sötét lett, és ha már fázni kezdtünk, akkor a lakótelepi focipálya betonjára hevertünk szanaszét, mert abból áradt az egész nap magába szívott meleg. Mindig történt valami, ami így utólag semmi, mert suliba jártunk meg hétvégente a nagyszülőkhöz, jó gyerekek voltunk, de azért nagy gengsztereknek éreztük magunkat, hogy éjnek idején még lent lógunk a lakótelepen. Belevéstük a nevünket a padok támlájába, és persze a támlára ültünk, amitől a fenekünk elzsibbadt, de akkor sem fogunk az ülőkére ülni..
És a fiúk néha bedobálták az iskola tornatermének az ablakát, aztán meg elszaladtak, és napokig a markunkba röhögtünk, pedig ez nem vicces, ezen inkább sírni kéne, hogy az adófizetők forintjaiból felhúzott iskolát mi ilyen galád módon rongáljuk, hát nem vagyunk normálisak, komolyan.
Mindig haza kellett kísérni a lányokat, pedig a lakótalep különböző szegleteiben laktak szanaszét, de csak ne menjenek már egyedül haza. Pedig akkor még nem volt semmi, szinte nemtelen lényekként lógtunk együtt, az együttlétért magáért, mindegy, hogy ki volt fiú és ki a lány.
Napokig szerveztük, hogy akkor ki kéne menni a strandra, ki kivel jön, milyen sorrendben szedjük össze magunkat meg a többi embert, hol találkozzunk, meddig várjunk, ha valaki késik - ó, hol volt akkor még a mobilkor.. Kaputelefon, ha meg nem működött, akkor bizony addig rikácsoltunk az adott panel előtt, míg ki nem nézett az ordibálás címzettje. Lehet ingyen kommunikálni a tizedikre is.. Ilyen kőkorszaki módszerekkel.
Ma már (mivel ki van kötve a csengő) az ismerősök sokszor az ajtóban állva is kénytelenek betelefonálni, mert ha épp fülessel hallgatok zenét, nem hallom, hogy kopognak. Akkoriban nem volt még füles sem, mert azt sem tudtuk, hogy mi az az mp3, meg a walkman-einkben drága kincs volt az elem és csak ünnepnapon hallgattuk, mert hamar lemerült..
Nyár elején mindig tudtuk, hogy melyik utcában vannak potenciális áldozatnak tekinthető, és a későbbiekben szabad rablás áldozataivá váló cseresznyefák, amiket aztán sorra jártunk, mint a sáskák, nem volt kegyelem. A meggyet nem szeretem, de volt az, meg néhány szilvafa, mikor mi. De a fő téma a fagyi, nem kellett messze menni, nem volt drága akkor még, és néha ingyen gombócok is jutottak, annyit jártunk oda.
Aztán egy-két évre rá már elkezdődött a biciklis terepfelmérés, akkoriban az volt a nagy király, akinek montenbájkja volt, és akadt azért néhány nagyvonalú nagyszülő a baráti körben, lehetett kommandózni a kölcsönkért biciklikkel. A város kitárult, a korábban a lakótelepen senyvedő brigádunk előtt kinyílt a világ. Kijártunk a rétre a lakótelep mögé, "úh, akkor megyünk terepre" meg addigra arra is lakott egy ismerős srác, akkor náluk is sakálkodtunk kicsit. Meg onnan nem messze a homokbánya, ami meg aztán tényleg kihívás már, és arra biztos sok a kullancs, tehát a küldetés veszélyes is, így mindenképpen mennünk kell, nincs mese. Vagy művelődjünk, a város másik felében, hős szovjet barátaink emlékére emelt három ág, a dombtetőn, belek kilógása, fejek vörösödése, és végül inkább toltam a biciklit, mert azt hittem, megfulladok - öreg vagyok én már ehhez.. A zsebpénzből ekkor kólák lettek már, ugyanMárKiIszikÁsványvizet, igaz, a cukros löttytől valóban csak szomjasabbak lettünk, de akkor meg bekéretőztünk egy ottani ismerőshöz, hogy vizet igyunk, mert az ugye ingyen van.. Aztán gurultunk haza, mint a szél, mert hegyről le, hazáig szinte végig lejt, mi voltunk a császárok az úton, a szinte semennyire felszerelt kölcsöncájgokkal. Soha nem aludtam olyan jókat, mint az ilyen napok után, hullafáradtan.
Rákaptunk arra is, hogy a tóhoz kijárjunk, ott lógtunk estig, mindenféle padokon, meg fűben, meg a fajátékokon baromkodtunk, szigorúan sötétedés után, mert hiszen nagyon vagyunk már, és ciki, hogy a játszótéren nyomulunk.. Csak itt hamar hideg lett, így visszahúzódtunk a jól átmelegedett lakótelepre.
Néha, hétvégéken, mikor nem volt akkora gáz, hogy hajnalig lógunk, kimentünk a tetőkre, onnan annyira más minden. Tíz emelet magasan lestünk, kis verebek voltunk, én nem mertem kimenni a szélére, nem hogy lenézni onnan. De a falhoz lapulva, vagy szépen leülve a smirgliszerű szigetelőanyagra, onnan nagyon szép volt minden. Látszott a vasútállomás, meg a müzligyár, meg a másik irányban a rét, a stadion, de a tavak, meg lakótelepünk szeretett dombjai is, sőt, még a mi negyedik emeleti ablakunk is látszott, szerettem ott fenn. A napfelkeltét is megnéztük párszor, de gyerekek voltunk, nem voltunk hozzászokva az éjszakázáshoz, így alig pislogtunk addigra már. Fáztunk, álmosan kucorogtunk a liftakna tövében, és annyira lassan jött fel a nap, aztán egyszercsak világos lett, de iszonyú hideg, és mindenki ment haza.
Nagyokat csobbantunk a strandon, vittünk szendvicset, de a lángossütőt szagolgattuk egész nap, a kóla meg mindig megmelegedett a táskában - ugyanKiIszikÁsványvizet - pedig mindig korán mentünk, hogy legyen a fa alatt hely. Mégis mindig megégtünk a napon, a fürdőruhát mintha ránk rajzolták volna, vicces volt. Akkoriban a nap is más volt, megégtünk, de barnák lettünk aztán és jót mulattunk a fényképeken. Most meg sokfaktoros krémek nyáron, nehogy süssön ránk a nap, 11és3között, mert aztán jön a bőrrák és megesz! Télen meg a jobbak szoliban nyomulnak, mert nem azért süt nyáron a nap, hogy színünk legyen, hanem hogy vegyélSzépenNapozókrémetMerAzJó. Hiába, globális felmelegedés, meg ózonlyuk meg a fogyasztói társadalom tehet erről is. Akkor még azt sem tudtuk, hogy vannak ilyenek, lehet azért nem volt semmi bajunk.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.