HTML

plüss_Teknős

Mindenki másmilyen, és én olyan vagyok, mint bárki más. Reggel kócos-"hol_a_kávém", este nyűgös-szöszmötölős. Azt hittem, hogy nagy dolgok várnak rám (biztos várnak valahol) de aztán mégis itt vagyok és max. vaníliás pudingra futja. Igaz, befőttel. Bánt, ha bántanak, mégis, én is bántok másokat és nem mindig kérek bocsánatot. Nem szeretem, ha leragad a palacsinta! Olyan vagyok, mint a teknősöm, behúzott nyakkal, de csakazért is megyek előre - és kb. a kilátásaim is hasonlóak, mint neki. Sokat kérdezek, sokat felejtek, sokat késem, sokat alszom, sokat hibázom és sokat gondolkodom elmúlt dolgokon, ami nem vezet sehova, mégis jól esik. Nem kéne ennyit a gép előtt ülnöm. Ki kér teát?

..hányadika van..?

február 2025
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28

Címkék

álmos (5) álom (1) alvás (2) arc (2) beszélgetés (3) buli (3) csók (1) délután (4) ébredés (2) édesség (1) együtt (2) elégtelen (5) első (2) én (8) fagyi (1) hétköznapok (11) hétvége (8) jegy (1) kamasz (1) kehes (1) kérdések (3) kerékpár (2) kolesz (1) kutya (2) lassú (4) metró (2) most (9) nyár (3) otthon (5) para (3) puska (1) recept (1) régen (5) reggel (2) ropi (1) ruhák (1) séta (2) sor (1) strand (1) születésnap (1) tavasz (1) tea (1) terhesség (1) tévé (2) tömeg (1) üres (5) utazás (4) várakozás (4) vége (2) vizsga (1) vizsgaidőszak (1) Címkefelhő

2008.01.24. 16:01 plüss_Teknős

üres

Mire gondolsz? Nézz rám. Kérlek. Ne légy ilyen, nézz a szemembe, most komolyan. Nem, nem akarok magyarázkodni, nem hallgatsz végig, tudom. Igen, volt már ilyen, meg lesz is, nem is egyszer, és nem, ez most nem más, mint másokkal máshol. Ez most az itt és most, és minden annyira kicsi és gyors és mi megálltunk a nagy térben és időben, csak egymást látjuk, és nem érzünk semmit, csak a hatalmas űrt magunkban és egymás között, és a haragot és gyűlöletet, a másikkal szemben, aki itt ül annyira közel, és mostmár mégis annyira messze, hogy ha kinyújtanám a kezem, hogy megérintselek, azzal taszítanálak el végleg magamtól. Zajos füstben ülünk, kínos csöndek, forgatjuk a poharainkat, a benne langyosodó löttyöt figyelve próbáljuk úgy bántani egymást, hogy legalább annyira fájjon neki, mint nekem idebenn. Nincsenek érvek, ellene, mellette, helyette. Nincs erő, nincs győztes, nincs semmi, csak mi egymásnak, és nem kellett eddig más, és most már nem kell ez sem, és akkor mi lesz velünk, ha senki velünk és mi is egymás ellen fordulunk, vagy épp ez az, hogy nem is egymás ellen, mert akkor azért még figyelünk a másikra - csak úgy lehetek az ellenséged, ha foglalkozom veled, ha tudom, ki vagy, és ellened dolgozom. Nem nem akarok ellenség sem lenni, nem akarok lenni semmi, csak el innen, nem akarok több kérdést, nincs bennem több válasz, nincs bennem semmi, csak üresség, hogy hittem valamiben, és nem a szeretet múlt el, hanem a hitem abban, hogy érdemes. Érdemes? Semmi nem lett jobb az együtt töltött időtől, akkor meg miért sajnálom? Semmi nem lett jobb, de mégis jó volt az együtt töltött idő, akkor bizonyára az fáj, hogy jó volt. De ha jó volt, akkor miért fáj? Mert már nem lesz jó? Hogyne lenne jó. Máshol, mással, másért, ki tudja, miért. De itt, most nem hiszek többé abban, hogy ebből már bármi jó lehet, hogy megér még egy napot, még egy órányi buszozást, még egy beszélgetést, még egy kérdést, még egy érintést. Elfogyott, elfogytam, kiürültem a dologból, kettőnkből, egy üres, fekete lyuk vagyok, ami már nem vezet sehová, csak elnyeli az energiát, mindenből, de nem ad magából semmit. Nem tudok adni már, nem akarok, bezáródtam, elkoptam, tüskék nőttek rám a mosolyaim helyére, már nem simogatlak, már nem akarom az orromban az illatod, nem akarok semmit, csak el innen, messze, a semmibe, ahol nincs füst, nincs csönd, de zaj sem, semmi nincs, de legfőképpen te nem vagy ott.
Ne kérdezz a múltról, már nem mondok semmit, ami szennyes volt, az is marad, hagyj a kérdéseiddel. Elmondtam mindent, te is sáros vagy, én sem csesztetlek ezekkel. Nem, nem kérek inni semmit, kávét sem, tudom, hogy mindig azt ittunk, két tejszínnel, mert úgy finom. Barna a söröd, mint mindig, mert azt szereted, ezt is tudom. Fogytán a cigid, ideges vagy, látom a szemeden. A kezed remeg, a hangod is, gyűlölet van a szemedben. Mennék, de maradjak még, beszéljünk még, gondoljam meg. Miért kérsz, ha már most gyűlölni tudsz? Ha én nem, akkor te tennéd ugyanezt néhány hét múlva, mikor megint erősebb lesz benned a gyanakvás, mint a józan ész. Mikor megint a duruzsolás lesz a hangosabb és nem az én szavam. Nem játszom tovább, elfáradtam, és a dráma attól az, hogy a végén nem marad senki állva, hát akkor én most borítok, elég volt, nem kérek időt, barátságot, nem akarom, hogy megérts, hogy elfogadd, hogy szeretettel gondolj majd rám és hogy írj a névnapomra, nem kell semmi, mert ennyi idő alatt megkaptam mindent, valóban - jót és rosszat, szépet és voltál undorító is, igen, de így volt teljes és éppen ezért nincs tovább.
Ne vívódj, nincs miért, látom a szemeden, hogy értesz és hogy megérted, és hogy te is érzed, és attól, hogy sok idő, még nem kell, hogy mégegyszer ilyen sok idő legyen.. Nem terveztünk, nem ígértünk, ne félj, minden rendbejön, én sem tudom, hogy mi lesz most, de ez így nem megy, nem mehet, nem tudok, képtelen vagyok. Érvek és ellenérvek cikáznak a fejedben, kis mozdulatokkal forgatod a poharat. Rágyújtasz, remeg a láng, csoda, hogy még itt ülsz velem. Hallgatunk, erősnek akarunk látszani, a felesleges képmutatás óriási energiákat emészt, de az önbecsülés marad csupán, hogy emelt fővel.. Ugyan, minek? A lényeg attól még ugyanaz.
Későre jár, mennem kéne, semmi kedvem még egy órát bolyongani a városban. Nem, nem alszom itt, nincs pénzem, nincs értelme, nem akarok, de itt akartam lenni, annyi minden történt itt, akkor ennek is itt kell történnie, keretbe zárva, elkezdtük, eljátszottuk, és befejezzük, mindent itt, mert ez a hely a szívednek kedves, itt vagy itthon, ide tartozol, én pedig hozzád tartoztam, de már nem akarok, mert nem itt van a helyem, így melletted sincs helyem, nem játszom tovább, mert kiürült a szerepem, statisztává váltam a saját életemben, életünkben, nem történt velem semmi, nem múlott rajtam semmi, és nem akarok a saját életem mellékszereplője lenni. Nem megy, nem bírok ki így egy újabb évet, és te sem, és te is érzed, és akkor ne nézz ilyen vádlón, mert ketten vagyunk, ketten voltunk, kettőnkön múlt, hogy nem lesz semmi ennyi év után.
Nem sírunk, tárgyalunk, érvelünk, csapongunk. Ideges vagyok és keserű, szomorú majd hazaérve, a csöndben leszek. Nem fogjuk fel, ez egy újabb lépés, léptünk egyet régen, amiből lett valami, és most, amiből megint lesz valami, és ki tudja, mit teszünk helyesen, és annyira rossz, hogy nem azt érzem, hogy amit teszek, az helyes, hanem azt, hogy meg kell tennem, bármi történjék is. Nem a következmény számít, hanem hogy léptem, hogy döntöttem. Nem erőt érzek magamban, gyenge vagyok és elesett - és eltaszítok mindent, ami valaha is sokat jelentett, mert nem tudom, hogy én mit jelentek ebben a sokaságban, ami a saját életem. És ha nem lesz semmim, akkor csak magam maradok magamnak, és talán meglátom, hogy mi vagyok.
A szeretet nem múlik el - ha igen, akkor nem is volt talán. Szeretem, és jól esik, de nem többé tesszük már egymást, hanem csak rombolunk, nem kell valaki azért, hogy legyen és hogy bántson, én meg tönkretegyem. Dühös vagy? Én is, meg tehetetlen. Nem a helyességét érzem, hanem hogy szükség van erre most, ne aggódj, én sem értem, én is félek. Szorítja a kezem, szeretném megölelni, de nem hagyná magát, most ő akar erős lenni. Későre jár, mennem kell, nem maradhatok tovább.
A busznál állunk, ostobán, két lépésre egymástól, szánalmasak vagyunk, nem tudunk idegenek lenni, pedig nagyot taszítottunk magunkon, egymáson.. És várunk, mint már annyiszor. És jön a busz, mint már annyiszor, felszállok, mint annyi este már, berregés, ajtó bezár, ő lenn marad, integet, én nézem őt, zöldet kapunk, integetek, távolodunk, félek, most már igazán, mert annyit buszoztam így haza már, de most egyedül megyek, és féltem őt és magamat, magunktól, mert nem vigyáztunk egymásra jól.

1 komment

Címkék: beszélgetés vége üres


A bejegyzés trackback címe:

https://plussteknos.blog.hu/api/trackback/id/tr83310137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása