plüss_Teknős

Már alig vártam - az a négy órácska is olyan lassan akart elmúlni, pedig máskor a teljes nap is úgy elpörög, hogy még éppen csak bekapcsoltam a gépet, aztán már ebéd és mehetünk is haza, vagy amerre látunk, mert repülnek a dolgos hétköznapok. És mostmár egyre kedélyesebben, bár szívják a vérem még mindig, de megszokom. Szóval robogás be reggel, a szokásos munkahalom, de most valahogy mégsem nyomaszt annyira az előttem tornyosuló kupac. Posta jön, telefonok, hívjak futárt, tárgyalás is lesz és a faxot is figyelni kell, meg minden kerüljön a helyére, időben, de ha egy mód van rá, akkor inkább öt perccel ezelőtt. Aztán megjön a munkatárs is, ebből tudom, hogy már csak másfél óra, és valószerűtlenül hamar vége a napnak, a hétnek - pedig mindössze fél nap szabit kértem, hogy ne mondhassa senki, hogy szarban hagyom a hazát.
Ragyog a nap, meleg van, izzadok hazafelé a biciklin - de öröm van bennem, mert végre, egy hétvége - csak a miénk, a külvilág nélkül, minden és mindenki nélkül, végre, csak ő meg én. Ledobom magam, lepakolok, jár az agyam, hogy mit és hova, vigyünk-e, ha nem, akkor mit nem, két napra megyünk csak, de akkor is, mi kellhet, mi maradjon, egy táskába minden elférjen, mert nem zsibvásárba megyünk, és tényleg csak azt vigyük, ami kell. Gyorsan felhalmozom, amit vinnék, szépen beletömködöm a táskába, közben hív, hogy ő is úton van már haza, és gyorsan eszünk még valamit, szendvicset csinálok neki, ahogy szereti, meg azt is szereti, hogy megcsinálom, és jól esik, ahogy nézem, hogy harapdálja. Összekapja magát ő is hamar, már izgalom van a szemében, na, még ezt meg azt tegyük a táskába, legyen papucs, meg a fényképezőgéphez a töltő, vigyünk a telefonhoz is, nem a legjobb benne az akksi. Még magunkra kapjuk a bicikliket, igen, menj csak előre, én még kiszedem a szemetet, ne álljon itt két napig. Úgy nézünk ki, mint a málhás szamarak, alig pakoltunk be ezt-azt, de egy szabad kezünk is alig van lefelé, amivel az ajtót nyitogatjuk egymásnak. Maradnak a lábak, evickélünk a szűk ajtón, aztán beapplikálunk mindent a kocsiba, a bicikliket is szétkapva szépen, hogy minden elférjen - az első kanyarban, az utca végén aztán nagyot nyekken hátul a motyó, szépen összerázódunk, mire kiérünk a főútra. Aztán, araszolás a városból kifelé, nem is tart soká, alig fél óra, és már az autópályán lessük, hogy azért még egy mekit útba ejthetnénk.
Két óra múlva érkezünk, kicsit nyúzottan az úttól, de mindenképpen lelkesen, a szállás csodaszép, minden kellemes meleg barna, meg narancsok, vörösek, itt-ott sejtelmes zöldek, igazi, keleties hangulat. A szoba kicsi, de megvan mindenünk, jó illat van, rend és tisztaság. Lepakolunk, ledőlünk az ágyra, összebújunk szorosan - jó csak így lenni, megérkezni lélekben is, csak beszívni egymás illatát, hallgatni a szuszogást. Akárhol lehetnénk - nem kell drága szálló, nem kell puccos ágy, csoda-kilátás. Csak így összebújva lenni, ennyi elég.
Aztán kipakolunk, ne gyűrődjenek a ruhák, majd felderítjük a terepet. Medence, uszodaszag - a klórtól. Meg a sós medence nekem új illata az udvaron. Tengerben nem fürödtem még, de talán egyszer felviszi majd Isten a lázgörbémet és megmártózom a nagy vízben is. Talán. Most csak szimatolok, szauna, gőzkabin, minden barna, mécsesek az ablakok réseiben, hátul már a félhomályban megbújó kert. Kellemesen fáradtak vagyunk, meg messze már a délutáni meki, ideje a vacsorának. Munkatársak jönnek, mindenki nyúzott kicsit, hiszen szorgos munkából huppantunk ide pihenni.
A vacsora sok és szép és mindenek előtt ízletes - a leves kellemesen fűszeres, a főételekben omlós a hús, ízletes a köret, a desszert mennyei - ahogy a nevében is benne van. Hastáncosok jönnek, az egyik kolléga pici gyereke szájtátva nézi a csillogó tündéreket. Nem bírjuk sokáig, még kiballagunk, ázunk kicsit a pezsgőfürdőben - ha már ilyen is van és szabad - most ülök ilyenben először, és kellemesen ellamentálunk azon, hogy a majdani kertünkből hány négyzetmétert szánjunk egy ilyen alkalmatosságra, és hogy mekkora murikat lehetne tartani egy ilyen nagy pezsgőbödönben. Jót nevetünk rajta, a fenének kéne egymillás fürdőkád.
A munkától, az úttól, a kajától és a fürdőzéstől elpilledten, eldőlünk, egyikőnket sem kell ringatni - nem vagyok biztos benne, hogy közvetlenül azelőtt, hogy elalszom, már a hortyogását hallom, vagy azt már álmodom.
Reggel időben kelünk - mert pihenni, de nem henyélni jöttünk - hatalmas, bőséges reggeli, rántotta, gyümülcs és az elmaradhatatlan kávé - aztán irány a fürdőrészleg. Medencék - meleg vízzel, hol kevereg benne a víz, hol csak ázunk - aztán gőzkabin, mert olyanban sem voltam még, de nem is maradunk sokat, mert fullaszt a tömény hőség - majd, csakazértis alapon, csobbanunk egyet a kinti, de most még jéghidegnek tűnő medencében is. Felüdülés a javából. Aztán zuhany - ki hallott már ilyet, fürdeni strand után..? De jól esik, fellélegzik a bőrünk.
Ebéd - degesz, isteni, megint, nem lehet nem megenni és végre megint összejön kicsit a társaság. Délután - kicsi bűtudattal, de biciklitúra. Eleinte hegynek fel - szakad rólunk a víz, de megérdemeljük, akkora zabálás után. Aztán vissza, ellenkező irány - mert emlékeztem egy víztározóra a térképről. Meg is leljük - hát, nem tűnik olyan nagynak, akár meg is kerülhetnénk. De. A híres - sablonosan - vendégmarasztaló sár. Mert itt kérem, két napja akkora eső volt, hogy még a fókuszban is benne volt, az meg már nem semmi, ugye. Szóval, utunk mintegy hat százalékánál rá kellett jönnünk, hogy ekkora gányban, amiben még tolni sem lehet azt a nyamvadt biciklit, szóval jobb lesz sűrű anyázások közepette visszamenni. És kész. És visszamásztunk, fényképeztem a pipacsokat és meghívtam őt egy sörre, hogy sebaj, lesz ez még ígyse. Majd visszajövnk száraz időben, haha. A szállodában - nyakig retkesen besompolyogtam egy vödör vízért - hogy ugyanmá' lemosnánk a bicikliket hátul a parkolóban, mert hogy a fékeknél kétöklömnyi sárgolyó gyűlt fel - néztek rám, mint borjú az újkapura, meg nevettek (tudom, velem és nem rajtam) hogy ilyennel még nem találkoztak.. De kaptam vizet, illatos volt és meleg és tíz perc alatt pacsáltuk el, mégis csak az egyik cájg lett tiszta, de kaptam aztán még egy vödörrel, ezt már a tulaj is látta, nézett rám nagy szemekkel.
Aztán korábban volt vacsi és este meg mentünk fürdeni - meg megtekinteni a mésztufahalmot - sódombot, de persze nem sóból van, na mindegy, hagyjuk a földrajzot. A majdnem hetven fokos vizet harmincnyolcra szelídítik, ebben fövünk, az amúgyis fáradt és jóllakott testünknek pont ez az ázás kell még, nagyon finom. Utolsó buszocskával vissza, ágybadőlés, alvás.
Degesz reggeli - pukkadásközeli állapotban bepakolás, napi program tervezgetése - mert ki kell cuccolni ugyan, de annyi minden van még itt. Elrobogunk, meglesünk egy kilátót - de csak azért mászunk fel, mert kábé a kilátótorony tövéig van autóút, különben nem hinném, hogy bármivel rávenném, hogy másszunk fel. Akár őt - és a reggeli zabálásra tekintettel bizony akár magamat is. A kilátás gyönyörű, a városig visszalátni. Aztán tovább - nézzük meg a völgyet meg a vízesést, itt van közel, és ezren lesznek ugyan, de menjünk. Egy hirtelen ötlettől vezérelve előszedjük a bicikliket és átöltözve végigkerekezünk a völgyön, a vízeséshez, a forráshoz. Szép, és talán a tömeg sem olyan nagy. Ámulunk, néha megállunk fotózni, meg hogy megölelgessük egymást kicsit. Persze az erdőben ő nem tud ellenállni, és lezúdul valami rejtett ösvényen, én meg visszamegyek, amerre jöttünk, mert csak fejreállnék. De lenn hatalmas mosollyal vár, hogy úú, de meredek volt és úú, a sárban hogy lehetett menni, elégedett, szeretem.
Hatalmas, kiadós pizza után, kisimult arccal pakolunk el és indulunk vissza a kis fészkünkbe. Erős a forgalom, mindenkinek kezdődik lassan az újabb dolgos hétköznapok újabb monoton fejezete - de ez a két nap, ez egy kis csoda volt, ha nem is messze, de jó volt, ha már alig látok a fáradtságtól, akkor is, jó volt, igazán.