plüss_Teknős

Sokszor gyalog megyek haza – mert drága a bérlet, drága a jegy, piszkos a busz, messze a metró és bár félek, hogy egyszer kirabolnak (a múlt héten volt épp fegyveres rablás a kerületben), de szeretek gyalog hazamenni, abban a húsz percben csak magamnak lenni és csak nézni a fákat, a forgalmat, a szembejövőket és közben haladni hazafelé.
Látni egy darabig a Dunát is, ahogy zöldesen vagy éppen szürkén hömpölyög, ha jobban odanézek, látom a szigeten a futókat és irigylem őket, hogy van erejük a szigeten futni és talán azért is, mert idejük is van rá. Elhaladok bokor alatt alvó csövesek mellett, akiknek csípős húgyszaguk van, és magukra húzzák a papírt, mert hamarosan jön az ősz és onnantól vége számukra a hó világnak. És elérek tízemeletesekig, nagy panelerdőkig, amik mellett kicsi vagyok, és hunyorogva látom csak a házak tetejét, és minden ablak olyan egyforma, vastag függönyök, nem mintha bárki belátna, és az erkélyeken muskátli, és lomok és a kiálló falelemeken tüskésre hajtott bádog, hogy azok a rohadt galambok ne szokjanak oda. Pláne, hogy drága pénzen megcsinálták a szigetelést, a panelprogramban. A függönyök piszkosszürkék, amúgy is alig jut fény a betontömbök közé, de azért gondosan el van húzva mind, nehogy a szomszéd lássa, hogy mennyit kellett kuporgatni, hogy aztán csak elmenjen a család Tunéziába, vagy legalább valami puccos balatoni hotelba. Csak húzd be azt a függönyt, fiam, bejönnek a bogarak. Porosak a házak, drótok lógnak a tetőről és a ház oldalán az óriásplakátot leáztatta az eső.
Parkon haladok át, a házhoz közel még virágágyások, igaz, a széle kitaposva – vagy rossz gyerekek, vagy jó kutyák, akinek mindegy, hogy pázsitot vagy szépen ápolt virágágyást taposnak le, örülnek, hogy végre nem betonon kopog a körmük. Aztán átmegyek az úton, rendes gyerek vagyok, és nem ugrok az autók elé, hadd kanyarodjanak szépen, nekem úgyis mindegy, meg úgyis csak egy gyalogoska vagyok, kicsi és jelentéktelen.
Innen mintha szintet lépnék, átérek egy szép, új világba, a lakóparkon sétálok keresztül. Babaillat van, meg frissen mosott ruhák illata, mindenféle erős virágillatok, illetve azok aromái szállnak a szélben. Az ablakokban színes függönyök, sok ablak nyitva, a függönyt lobogtatja a szél. Fényes szaténos anyagok, kékek, narancsok, amik jól látszanak a vidám színű házon. Minden csupa üveg, csupa fény, a szobák világosak, egyik-másik nappaliban látom a lámpát a mennyezeten. Az erkélyeken kerékpárok, meg mosott ruhák meg tuják nagy dézsákban, meg babakocsik és gurulós gyermekjátékok. Zene hallatszik, meg nevetés vagy épp elkeseredett csecsemősírás. Beszélgetés, telefonok csipogása, főzés hangjai, sercegve sülő vacsora.
Régi gyárépület, aztán kisebb városközpont, késő délutánra kihalt iskola. Innen polgári házak jönnek, ágynemű az ablakokban, szigorúra fehérített függönyök, mit gondolna a szomszéd, ha megsárgulva vagy porosnak látná. Leander a függőfolyosón, meg zsámoly, esetleg széttaposott papucsok. A már lebontott házak helyén őrzött parkoló, nulla-huszonnégy, olcsó. Ahol nem áll autó, magasabb nálam a gaz, de állítólag nem vagyok rá allergiás. Két kiadós tüsszentés után, kicsit tisztább orral vaskos, frissen sült sütemény-illatba tévedek, szinte rám nehezedik az édes illat, mintha hatéves lennék és szuggerálnám a sparheltet a mamánál, hogy legyen-már-kész. Két ablakon át is árad a készülő sütemény illata, és bár nem kérnék, de jó elmerülni ebben az édes légtömegben.
Bolt mellett megyek tovább, műanyagillat van, meg fűszerek szaga, meg dohányé, mindenhol ott van a pénztáros feje fölött, mert az a nagy érték, meg a kassza mellé halmozott szesz, nem a paradicsom meg a zsömle. A ablakok lefóliázva, nehogy a vevő figyelmét elvonja egy, az utcán haladó ismerős vagy, hogy éppen felverik a kocsiját, ellopják a kerékpárt. Csak vásárolni-fogyasztani, attól lesz nekünk jó, Önnek jó, mindenkinek, az egész remek társadalomnak jó. Ugye, milyen jó? Mennyi akció, mennyit spórolhattunk ma is.
Még két sarok, és elérem az albérletet, addig már csak benzingőzt szívok magamba, meg két kocsma nehéz, füstös-szeszes szagát, na, jó, egy gyógyszertár semmivel össze nem téveszthető tiszta, friss illata is belekeveredik még a képbe, mielőtt belépek a lépcsőházba. Otthon csak ismerős szagok, macskaalom – lehet, hogy cserélni kéne?
Vége egy újabb napnak.